1992-ben született egy megállapodás az egyetemek és a Pénzügyminisztérium között, miszerint az egyetemek növelik a hallgatói létszámot, a költségvetés pedig állja a számlát. Mi történt azóta?

A nagyralátó tervek szertefoszlani látszanak. A pénzügyi kormányzat gazdasági csődhelyzetet emleget, és jövőre nemhogy növelni, de csökkenteni akarják az egyetemek támogatását. Bár ők azt mondják, hogy relatív növekedést biztosítanak a felsőoktatásnak, mert innen kevesebb pénzt vonnak el, mint más területekről.

A Rákospalotai Leánynevelő Intézet, a „Patyi” kertjében őszi szelek kanyarognak, s vörös és sárga falevelek ladikáznak rajtuk. Megkérdezhetik, miért volna ez különös, hiszen ez a dolgok rendje így október végén, s a hatalmas parkban soha nem volt ez másképpen az elmúlt százöt esztendőben.

Csakhogy ezzel az ősszel az igazgató úr is elment a csöndes, bezárt kertből. Sok-sok igazgató ment el már, mondhatná valaki.

Baszkok, katalánok, galegók, frízek, lappok, okcitánok, bretonok és Európa megannyi nemzeti kisebbsége a legkülönbözőbb területi elrendezésben, különböző mélységű identitástudattal és a legváltozatosabb nemzeti-személyi-területi autonómiaigénnyel lép fel, illetve különböző szintű és mélységű önkormányzati jogokkal rendelkezik a kontinensen.

Bizonyos egységes tendenciák azonban feltétlenül érvényesülnek, illetve érvényesültek a földrész történetének utóbbi három évtizedében, legalábbis az anyaországgal nem rendelkező kisebbségek esetében.

A tájegységi-regionális önigazgat

Úgy tűnik, az utóbbi öt évben általában a mindenkori ellenzék privilégiuma volt a kultúra és az oktatás fejlesztését követelni, míg a mindenkori kormány a pénzügyi nehézségekről szokott beszélni. Hol késik az oly sokszor beígért szemléletváltás?

Vannak bizonyos helyzeti kényszerek. Az ellenzéknek és a kormánynak is megvan a maga kényszerpályája. Ennél fontosabb az a kérdés, hogy azokból az elvekből, amit ellenzékben képviseltünk, mit tudunk megvalósítani.

A tények

Az egyre nagyobb pénzzavarral küszködő költségvetés és a zsugorodó gazdaság láttán nem meglepő, hogy a kutatás és az oktatás is mind kevesebb pénzhez jut. Az egymás után következő kormányoknak sem a retorikájában, sem a politikájában nem történt lényeges változás az elmúlt fél évtizedben. Egyöntetűen a tudomány, az oktatás és a kultúra kiemelt fejlesztéséről szónokolnak, miközben, pénzszűkére hivatkozva, egyöntetűen ezen úgynevezett nem termelő szférák közismerten lyukas zsebében kotorásznak néhány, még fellelhető garasért.

A Beszélő megint egyszer a holnap híreit írta meg. Majdnem. A múlt héten Révész Sándor kisebbségi önkormányzatokról szóló cikkében így fogalmazott: „Mások viszont éppen attól tartanak, hogy a többség besegít a számukra kényelmesebb konciliáns jelölteknek, és eltorzítják a kisebbségi akaratot. Végül is bármelyik öt állampolgár feljuttathat bárkit a kisebbségi választások listájára, az illetőnek még azt sem kell kijelentenie, hogy a kisebbséghez tartozik, csak azt, hogy vállalja a kisebbség érdekének képviseletét.

Könnyen meglehet, hogy az új idők késlekedéssel kezdődnek. A parlamentben hétfőn, a napirend előtti vita során Szekeres Imre MSZP-frakcióvezető megemlítette, hogy a költségvetést esetleg csak januárban sikerül nyélbe ütni. De ez attól is függ, mondta, hogy nem fog-e az ellenzék „obstrukciót” tanúsítani. Az időzavar egyik oka, tette hozzá, hogy nem márciusban voltak a választások. Egyszóval kellemetlen a csúszás, de még visszatetszőbb volna ennél, ha a koalíció presztízskérdést csinálna a dologból, mint az MDF vezette kormány az 1991.

Ha a kedves olvasó véletlenül egyik nemzeti vagy etnikai kisebbséghez sem tartozik, viszont ama 605 település, illetve fővárosi kerület valamelyikében lakik, ahol kisebbségi polgártársai önkormányzatot szeretnének maguknak választani, akkor december 11-én kap ajándékba egy csinos szavazólapot, amelyet hazavihet, és kiteheti a vitrinbe.

Kis hír

A tömegkommunikációból értesülhettünk a legújabb etnikai botrányról. Miután a péceli önkormányzat kiutalt egy nem egészen 50 négyzetméteres, félkomfortos lakást a háromgyerekes, rokkantnyugdíjas Sárközi Mártonnak, az utcában aláírásgyűjtés indult: elfogadhatatlan, hogy a lakásba cigányok költözzenek. A képviselő-testület többsége azonban állta a sarat.

1992 áprilisában jelentkezett először a nyugati hírmagazinok (Spiegel, Newsweek, Time) mintáját követő képes hetilap, a Köztársaság. Az első főtulajdonosuk a kínai államadósság megvételében bízva támogatta őket. De a remények szertefoszlottak, így a Köztársaság 1992 októberében szünetelt. Az újabb mecénás 1993 áprilisáig bírta pénzzel. A májusi számok költségét a szerkesztőség vergődte össze. Ekkor egy lapszám teljes költsége kb. 2,7 millió Ft, ennek finanszírozására – bár több ajánlatot kaptak (pl. Jürg Marquard, Corvinbank) – ez év márciusáig senki sem vállalkozott.