Ünneplésre, megemlékezésre éppen megfelelő hűvös, de tiszta, napsütötte délután volt október 23-án, legújabb nemzeti ünnepünkön.

Mégsem vonzott a Kossuth térre a színvonalas komolyzenei és irodalmi program annyi embert, hogy ne szúrt volna szemet az egész téren szanaszét elhelyezkedő, de összetartozását jól láthatóan, kitűzővel is hangsúlyozó csoport.

Eszembe jutott a régi, szamizdat-Beszélőnek egy hasonlata: „A tüntetésen civilruhások virítottak, mint flaszterre szórt aprópénz közt a köpés.” A demokráciában a „köpés” ugyan már méltatlan kifejezés, de virítani hogyne vir

A 7,66 millió lakosú Ausztria sajtópiaca védtelen a német terjeszkedéssel szemben. Viszonosságról szó sincs: míg a német lapok akadálytalanul özönlenek az országba, addig az osztrák lapok – legalábbis a közelmúltig – még szerény sikereket sem arattak a nagy testvér piacán. Ez a felismerés vezette jó tizenöt éve az államot arra, hogy létrehozzon egy sajtóalapot, amely évi 300 millió schillinget oszt szét a minőségi lapok közt. A lapok pályázata alapján a példányszámok szabta automatizmussal támogatják a legkülönfélébb orgánumokat. Az elv: minden minőségi, ami nem bulvár.

A jobboldali tobzódóktól visszafoglalt televízióban újra indulhatott Feledy Péter szíve csücske, a „Csak nézünk, mint a moziban” című sorozat – műsorvezető: Erdős Gábor és Sipos Pál –, amit a boldogtalan emlékezetű Nahlik Gábor betiltott. A sorozat keretében az 50-es évek emlékezetes filmjeit vetítette a tévé, a mozit azonban beszélgetések vezették be, eredetileg a filmek alkotóival, majd később az adott kor kritikussá vált fontos szereplőivel. György Péter már a sorozat indulásakor megsemmisítő kritikával illette az egész koncepciót.

Vége egy álomnak, miszerint az újságok függetlenedhetnek a gazdasági érdekektől. A legnagyobb francia cégek néhány év leforgása alatt sorra ellenőrzésük alá vonták az újságok nagy többségét. Igyekeznek profitálni a nevezetes negyedik hatalomból.

Amikor 1987-ben Pierre Suard, az Alcatel-Alsthom elnök-vezérigazgatója megvette a L’Expresst, egy folyamatot –forradalmat – indított el. Nevezetesen, hogy az ipari és pénzügyi körök tarthassák kezükben az országos hatókörű hírmagazinokat és gazdasági lapokat. Az Alcatel-Alsthom a L’Express megvásárlásával tabut döntött le.

Playboy

A Playboy izgalmas dolog, ’89-ben jelent meg az első száma, az Interart ’90 végétől volt egyharmad, majd 1992-től kétharmad részben tulajdonosa a magazint kiadó Lipress Kft-nek. A Playboy egyfajta alternatív gondolkodást képviselt a megjelenése pillanatában Magyarországon. Egyfajta amerikai feelinget hozott be, ami távoli volt a magyar olvasó számára, az életminőség egy más szintjét sugározta.

Az amerikai cég mennyire volt jelen?

Nem volt soha tulajdonosa a magyarországi lapkiadónak.

Bánkódik a Népszabadság (1994. október 20.), hogy a bajor CSU elnöke – pártja sok évtizedes hagyományait követve – „kommunistázik”, rögeszmésen vörösre lakkozott fasisztáknak nevezi az összeomlott Német Demokratikus Köztársaság területén, az új tartományokban jelentékeny választási eredményt elért utódállampártot, a Demokratikus Szocializmus Pártját.

1989-ben indult az Esély szociál- és társadalompolitikai folyóirat. Miből él a lap?

Első pillanattól kezdve a Soros-alapítvány a legfőbb támogatónk, de kapunk pénzt a Népjóléti Minisztériumtól, a Friedrich Naumann Alapítványtól, a Budapest Bank Budapestért Alapítványtól és a József Attila Alapítványtól. Demszky Gábor főpolgármester rokonszenvezik az Eséllyel, ennek köszönhető, hogy az OTP – amely a Főpolgármesteri Hivatal pénzét kezeli – támogatja a lapot. A fél életem azzal telik, hogy biztosítsam az anyagi feltételeket az Esély számára.

A Magyar Nemzet a nyolcvanas évek elején még egyértelműen nyereséges volt, a nyolcvanas évek végén… vagy igen, vagy nem. A tulajdonosi jogokat gyakorló Pallas Lapkiadó 1989-re 17 milliós veszteséget mutatott ki a lapnál, a Pénzügykutató Rt. vizsgálata szerint azonban a Magyar Nemzet még ekkor is nyereséges.

1990 elején a lap eléri a 180 ezres példányszámot. A legszínvonalasabb és legpolgáriasabb magyar napilapként számon tartott Magyar Nemzet megvásárlása minden számítás szerint jó üzletnek ígérkezett.

A koalíciónak nincs alternatívája, az SZDSZ kormányzati szerepvállalása a ciklus végéig nem kérdőjelezhető meg. Ez volt a párt hétvégi tisztújító küldöttgyűlésének legfontosabb üzenete. A küldöttgyűlésnek egyébként nem volt, nem lehetett igazi tétje. Pető Iván pártelnöknek nem volt kihívója, a koalíciót ellenzők, mindenekelőtt Tölgyessy Péter és Béki Gabriella nem jelöltették magukat az Ügyvivői Testületbe. A küldöttek öt percben korlátozták a felszólalások időtartamát.

„Ha kormánypárt leszünk, szeretnénk keretszerződést kötni a Szlovák Köztársasággal, amely az első nagy lépés lenne a kölcsönös bizalom kialakítása felé. A szerződésben Magyarország mindenekelőtt garantálná a jelenlegi határok sérthetetlenségét. Egyidejűleg mindkét fél kötelezné magát a nemzeti kisebbségek jogainak betartására” – nyilatkozta közvetlenül a választások előtt Horn Gyula a Národná Obroda című pozsonyi lapnak.

Az ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatok részben lelkesedést, részben riadalmat váltottak ki Pozsonyban.