Sokak számára a küldöttgyűlés egyik legnagyobb meglepetése az volt, hogy a vidéki beszámolók mellett a kampány budapesti tapasztalatairól (sikereiről és kudarcairól) nem hangzott el ismertetés. A politikai pikantériát szimatoló kérdésekre azt a választ kaptuk, hogy senkinek nincs olyan áttekintése a budapesti képről, ami érdemi elemzést tenne lehetővé. Ezt a helyzetet meg kell változtatni a helyhatósági választások miatt is.

Ezt felismerve a budapesti szekció küldöttei május 3-ra a III. kerületi szervezet Tímár utca 2. sz.

„Az ünnepség lefolyása:

A rádió zenés ébresztővel köszönti az anyákat. A helyi szervezetek kinyitják az ablakaikat, hogy a rádió a községben visszhangozzék.

Minden úttörő átadja reggel a központtól kapott szívet édesanyjának.

Délelőtt az úttörők énekelve járják a várost, az őrshöz tartozó gyermekek anyjának otthonában egy szál virágot adnak át.

Az iskolában a szülőket az úttörők sorfala várja, helyre vezeti őket.

Választási rendszerünk egyik kitűnő tulajdonsága az, hogy tartalmazza az abszolút kudarc objektív mércéjét. Akinek sikerül kevesebb szavazatot kapnia, mint ahány ajánlócédula az induláshoz szükséges, arról bízvást elmondhatjuk, hogy elérte az abszolút kudarc szintjét.

Ezt a választások első fordulója után 722 jelölt, a jelöltek 7,6%-a mondhatja el magáról. Természetesen nemcsak ők, de ők aztán kétségkívül a politikai megfontolás nélkül, vakon osztogatott cédulákkal kerültek fel a szavazólapra.

Eddig Kádár-selejt voltam, az elrontott, elmagyartalanított nemzedék jó szándékú, de félrevezetett tagja. Vak voltam, nem láttam az ország határain túlra. Nemzetietlen eszmék mételyeztek meg, és nem éreztem együtt magyar fajtámmal.

Nézem a tévét, hallgatom a rádiót, és olvasom az MDF választási lapot. Csak kapkodom a fejem. „Ha magyar vagy, rá szavazz”, látom a plakátokon. Önvizsgálatot tartok. Megpróbálok visszamagyarosodni.

Tudatom mindazokkal, akiket illet, hogy a pártállam kimúlt, és kitört a szabadság. A hír első részét kurtán kommentálom. A halottakról állítólag csak jót illik mondani, vagy semmit. Azt az egyetlen jót mondhatom el róla, hogy maga ásta meg a sírját, és békésen szédült bele. Ami rosszat mondhatnék, azt szerencsére elmondtam, amikor még a legjobb egészségnek örvendett.

A szabadsággal már bonyodalmasabb a kapcsolatom. Először is köszöntöm, és lengetem felé nem létező kalapomat. Ha ájtatos volnék, templomot építtetnék a tiszteletére, és ott térdepelnék a szentélye előtt.

Ha a Szabad Demokraták bekerülnek a kormányba, a kormány azonnal cselekedni fog.

1. AZONNAL helyreállítja hazánk függetlenségét. Tárgyalásokat kezd a szovjet csapatok kivonásának meggyorsításáról. Javasolja az Országgyűlésnek: emelje törvényerőre a Nagy Imre-kormány 1956. november 1-jei nyilatkozatát, mellyel Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből.

2. AZONNAL önkormányzati törvényt kezdeményez, hogy a helyhatósági választásokat legkésőbb ez év őszén meg lehessen tartani.

A XII. kerületi, Törökbálinti út 2. szám alatti szavazóhelyiségben – az MSZMP körzeti irodájában – öreg, talán több évtizede szolgálatban lévő szavazópulton tölthettek ki a szavazólapokat a népszavazás résztvevői. A deszkapultról rég lekopott a festék, a felülete repedezett és recés – akár a fordulat évében Biharkeresztesen alkalmazott társáé.

Az 1947-es biharkeresztesi választásokat Czupp Elek, a járási rendőrkapitányság alhadnagya segített megszervezni.

Egyetlen ismeretlen útitársammal csöndes egyetértésben alszunk a hajnali expressz fülkéjében. Hangzavarra és lökdösődésre riadunk hét óra tájt. Már szikrázik a napfény a Balaton fölött. Egy jó mázsányi asszonyság szinte rám ül: „az enyém a 72-es, tiéd a 76-os!” – terelgeti hozzá képest csenevész, amúgy jó karban lévő párját. Végül is kiderül, csak négyen nyomakodtak be kíméletlenül, akár aludni is hagyhattak volna, hisz békében elférünk a nyolc személyes fülkében. Két 60-as pár: hatalmas, ormótlan asszonyok, náluknál jóval kisebb férjekkel.

Valahonnan, sihederkori olvasmányélményeim aljáról felbukkan Mark Twain egy karcolata, mely szerint az író egyszer elindult volna egy képviselő-választáson. A kampány során, az ellene vezetett rágalomhadjáratban rongyokká tépett tisztessége maradékával botorkál fel az utolsó választási nagygyűlés emelvényére, melyet ekkor tíz különböző korú és színű rongyos gyerek rohamoz meg, átkarolják a lábát és ezt kiáltják: „Papa, papa!”

Egy gyönge pillanatában e sorok írója is ráállt, hogy engedi magát jelöltetni országgyűlési képviselőnek.

Kigyulladt egy Audi valamelyik nyugatnémet országúton. A mögötte robogó autó vezetője megállt, hogy a pórul jártak segítségére siessen. Ahogy kiugrott a kocsijából, egy harmadik autó elütötte. Két hónapig feküdt élet és halál között. Az első számú autó vezetője feleségestül és autóstul porrá égett.

Később perre került sor, mert a biztosítótársaság sokallotta a rokkantsági járulékot, amelyet a második autó nyomorék vezetője követelt. Ez tolószékében kifejezte reményét, hogy a bíróság méltányolni fogja az okot, amiért baleset áldozata lett.