– Professzor úr, hogyan emlékszik vissza 1948 márciusára?

– Az emlékeim és az érzéseim nagyon ellentmondásosak, mint talán mindenkinek, aki akkor volt fiatal. Én 1944-ben abból a munkaszolgálatos menetoszlopból szöktem meg, amelyben Radnóti halálát lelte. Számunkra, de talán az egész ország számára 1945 valóban a felszabadulást, egy jobb korszak eljövetelének reményét jelentette. A háború után azért is csatlakoztam a kommunista párthoz, mert – mint egy korábban elnyomott kisebbség tagja – az ő politikájukban láttam a garanciát a kisebbségi kérdés megoldására.

Az észrevétlenül beszívott szellem

A centenáriumi ünnepségek előkészítése már 1946 végén megkezdődött. Az akkor még működő koalíció pártjainak elgondolása szerint a századik évfordulót az újjáépítés, a nemzeti egység és a demokrácia kiteljesedésének össznépi ünnepévé kellett varázsolni. 1947 áprilisában megalakult a ’48-as Történelmi Emlékbizottság. 1848 emléke valóban lelkesítő volt. Országos méretű mozgalom bontakozott ki. Mindenütt megalakultak az ünnepségeket előkészítő, szervező bizottságok, tervek és felajánlások születtek az újjáépítés jegyében.

A törvény szerint a tb-választás keretében május 21-én, pénteki napon szavazhatunk a szívünknek kedves szakszervezeti konföderáció listáira, lakóhelyünk körzetében vagy munkahelyünkön felállított szavazóhelyiségben.

Meglepő

Az SZDSZ és a Fidesz közti „megállapodás” mindenesetre meglepő fordulat, amelyre a szerződő felek közelmúltbeli magatartása – különösen a Fidesz hangadói oldaláról – nem készítette elő az érdekelt közvéleményt. Az eddigi jelek inkább arra mutattak, hogy a két párt más-más stratégiával készül az 1994-es választásokra.

A két kapura menő játéknak megvolt a maga nyomós oka.

Rockenbauer Zoltán (Fidesz)

Beszélő: Mi győzte meg a Fideszt arról, hogy az „erőszakos” jelző használata helyénvaló a határok megváltoztatásának elutasításával kapcsolatban?


Rockenbauer Zoltán: A Fidesz álláspontja nem változott. A szövegrész megfogalmazása megfelelt és megfelel álláspontunknak.

Beszélő: Tehát nem voltak olyan fenntartásaik, mint az SZDSZ-nek?

– Nem. Ebben a kérdésben nem értettünk egyet az SZDSZ-szel. Ezt már a bizottsági tárgyalások során világossá tettük.

Kupa Mihály, ahogy erről nyilatkozott, „néhány milliárdos” differencia miatt nem jutott dűlőre a Nemzetközi Valutaalappal, az IMF-fel.

Kór, „néhány milliárd miatt”

Február 5-én (amikor mint köztudott, a miniszterelnök influenzás volt) az IMF megszakította magyarországi tárgyalásait, mert nem elégedett meg azokkal a deficitcsökkentő intézkedésekkel, amelyeket a kormány a Kupa-csapat által kidolgozott 1993–96-os államháztartási konszolidációs tervében ajánlott föl.

Az Ybl bank sorsát, több más botránybankhoz hasonlóan, a szívén viselte lapunk (Beszélő, 1991. 33., 1992. 28., 29., 30. szám, Népszabadság Vendégoldal, 1992. június 27.). Tulajdonosa, a Hepta–Gewinn–Autoklinik-csoport (honi csoport, némi német háttérrel) nem saját vagyonából jutott az Ybl-ben többségi részesedéshez ’91 nyarán, hanem váltómanipulációkkal, s egyszersmind a megvásárolt bank tőkéjét megcsapolva.

A koalíció frontemberei jobbára úgy tettek, mintha az a bevezető szöveg ott sem volna, mintha a kormány szükségszerű bukására vonatkozó jóslat az ellenzéki beszédmód olyan természetes, állandó eleme lenne, amire nem is kell külön reagálni. A kormány egy pillanatra úgy viselkedett, mintha normális kormány lenne, és normálisnak tekintené az ellenzékét. A sajtó pedig úgy reagált, mintha az ellenzék és nem a kormány tett volna valami olyasmit, amit nem szokott.

Mi a Demokratikus Charta? Milyen elveket mond ki, rögzít mértékadó módon?

Hadd beszéljek a saját foglalkozási, hivatásbeli illetékességem szavaival, régi példákkal.

Nincs még egy éve sem, hogy egy rádióműsor felvételénél hárman ültünk együtt a stúdióban: egy idősebb, tekintélyes rabbi, az Alkotmánybíróság egyik kitűnő bírája, és én – a történész. A műsor a tízparancsolatról szólt. A műsorvezető a hosszú felvétel legvégén, mindhármunk számára váratlanul, föltett egy kérdést. Ha ilyen jelentősége van a tízparancsolatnak: miért nem tartjuk meg mégsem?

„Szia Gizi!” – üdvözölte az első hölgy a másodikat. – „Megyünk a Fradi–MTK-ra!” A metróból már együtt léptek ki. Ugyanoda tartottak, ahová a tudósító…

Nagyvárosban, aszfalton, sőt, föld alatt is megél hát a folklór. Különösen, ha éltetik, és karbantartják a célpontjait. Ezek a sportkedvelő hölgyek tudták, mit keresnek…

De nem biztos, hogy meg is találták, amit kerestek! A vélt kék-fehérek, vagyis hát dr. Antall, dr. Bethlen, Szabad professzor úr meg a többiek, ugyancsak álcázták a színeiket! Hatalmas zöld drapériába vonták az elnöki díszpódiumot.