„Ki a … gondolta volna, hogy a párttitkárok majd az utolsó üllőt is el akarják lopni?” Valahogy így védte többek között Sárközy Tamás egy vitában a nevéhez fűződő társasági törvényt. A törvény 1987-es, a vita 1989 végén volt, amikor már hevesen kritizálták a „spontán privatizációt”, a hatalomátmentéseket.

Sárközy „érvét” nem lehet csak úgy lesöpörni. A társasági törvény elfogadásakor a sajtó az európai szintű törvény dicséretével volt tele, s bizony két kézen megszámolhatóak azok, akik markáns kritikát fogalmaztak meg.

Az elmúlt évek rendszeresen visszatérő, vihart kavaró, rendezetlen ügye a kedvezményes kamatozású lakáshitelek szerződéseinek újraszabályozása. A lakáshitelek alacsony fix kamatait egyre inkább meghaladták a piaci kamatok. Az infláció növekedésével az eltérés egyre nőtt, s a rést a költségvetésnek kellett betömnie. A kedvezményes hitelben részesülők ezzel évről évre nagyobb támogatásban részesültek.

Három évvel ezelőtt a brüsszeli bizottság elnöke azzal a nem is nagyon titkolt hátsó gondolattal dobta be egy az EFTA-országokkal – Ausztria, Svájc, Liechtenstein, Svédország, Finnország, Norvégia, Izland – létesítendő piac ötletet, hogy a heteket be is vonja a Közös Piac formálódó egységes piacába, meg ne is.

A bankrendszer „második” reformjának azokat az örökölt viszonyokat kellene átalakítania, amelyeket az 1987. évi reform során vagy nem lehetett (pl. tulajdon), vagy nem látszott lehetségesnek (pl. örökölt hitelek rendezése), vagy nem tűnt kívánatosnak (pl. európai normák érvényesítése). A reform során ki kell szabadítani a bankszektort az állam és preferált vállalatai függőségéből, le kell bontani azokat a hatalmi viszonyokat, gazdasági kényszereket és mesterségesen emelt válaszfalakat, amelyek a monetáris célok és a hatékony tőkeallokáció megvalósításának érdekeit háttérbe szorítják.

A magyar gazdaságban leginkább külföldi bankok bíznak, de legalábbis ők reménykednek a legbiztosabb tartós haszonban. Az állításban csak kevés a vicc. A külföldi bankok ez év közepére mintegy 1 milliárd dollárnyi tartós – egy évnél hosszabb lejáratú – betétállománnyal rendelkeztek, helyeztek el a magyar kereskedelmi bankoknál. Eközben 1991 első félévében a költségvetés, a vállalkozói szektor és a lakosság hosszú távú betétállománya 7 milliárd forinttal csökkent.

A keddi Napi Világgazdaságban a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának (NGKM) főosztályvezetője kritizálta mind az MNB, mind a Gazdaságkutató Intézet helyzetértékelését. De az érvelésében fölhasznált adatok részletezése máig sem publikus. Mikor válik azzá? Ezzel a kérdéssel kerestük meg Farkas Ágotát, az NGKM számítástechnikai és statisztikai osztályának főosztályvezetőjét.

Az 1991 elején bevezetett vámeljáráson alapuló külkereskedelmi statisztika sok vihart kavart. Az egyik legnagyobbat azzal, hogy a részletes statisztika még nem került publikálásra.

Emlékezetes perpatvar támadt tavaly a frissen megalakult tőzsde körül. Antall József bizalmi gazdasági tanácsadói, úgymint Matolcsy György és Bethlen gróf hevesen kritizálták az IBUSZ tőzsdei bevezetését. Egyrészt a bécsi bevezetést, másrészt az alacsony kibocsátási árfolyamot. A tőzsdei megjelenés után az árfolyam Budapesten nagyon gyorsan kétszeresére, Bécsben háromszorosára emelkedett. (Beszélő, 1990.

Kocsis András vagyok, 41 éves, nős, két gyermek apja. Építészmérnök, közgazdász és politológus diplomákkal rendelkezem. A Kockázat Nemzetközi Befektetési Tanácsadó Részvénytársaság elnöke vagyok; nagyvállalkozó, bár ezt a kifejezést nemigen szeretem. Nyugati vonatkozásban ez sokkal nagyobb tőkemozgások irányítását jelentené.

Beszélő: És a Független Kisgazdapárt elnöke mellett működő tanácsadó testület…?

K. A.: Annak sohasem voltam a vezetője. Aki ezt mondja, téved.

Az új vagyonpolitikai irányelvek parlamenti vitáján Tardos Márton nehezményezte, hogy a sajtó elsiklott afölött a távolról sem mellékes esemény fölött, hogy a múlt héten mindössze hat támogató szavazatot kapott az a kormány-előterjesztés, hogy ismét meghosszabbítsák a régi irányelvek jogi érvényét. Most ex lex állapot van, ám ez – vagyonügynökségi vélemények szerint – nem nagyon okoz fennakadást a privatizációs üzletmenetben.

Látva e gyászos eredményeket, már kevesen emlékeznek (vagy mernek emlékezni) arra az eufóriára, amellyel tavaly szeptemberben a törvény kínkeserves elfogadását kormányzati berkekben ünnepelték. Több száz módosító indítvány és az estébe nyúló – az ellenzéki javaslatokat rendre elutasító – szavazási procedúra után boldogan lélegzett fel a kormányzati többség: végre sikerült egy téglával hozzájárulni az MDF egyik, fő célkitűzésének – a széles kistulajdonosi réteg felvirágoztatásának, a magyar magántulajdon erősítésének – megvalósításához.