Skip to main content

gazdaság


A KOPINT-DATORG kutatójának, Oblath Gábornak a válasza kétszeresen is meglepett. Dühös indulatával, s azzal is, hogy válaszcikke tanúsága szerint rosszul ítéltem meg a HVG-ben közölt írását. Nem arról van szó, hogy túlzottan leegyszerűsíti az adatokat, s így von le messzemenő következtetéseket, hanem talán nem is tudja értelmezni az általa használt adatok tartalmát.

Nem tudom pontosan, mivel vitatkozik Oblath: a cikkemmel, vagy azzal, amit megbántottsága miatt kitalál?



Tavaly kora ősszel az ország eladósodásáról rendezett konferenciát egy külföldi magyar szervezet. A szervezők mentegetőzéssel kezdték, hogy akkor szervezték meg a vitát, amikor éppenséggel nem jelent elviselhetetlen nehézséget az adósságtörlesztés. A konferenciát eredetileg a választások utánra tervezték. Akkor bizonyára rendkívül éles vitára került volna sor, így viszont légüres térben mozogtak az adósságkönnyítést szorgalmazók érvei.


Az új pénzügyminiszter, Szabó Iván állt most ki az írásos válasz szerzője, az azóta kultuszminiszterré vált Mádl Ferenc helyett. Amint február 6-i számunkban írtunk róla, az interpellációban Soós két kérdést feszegetett. Késedelmesnek találta a bankfelügyelet közbelépését, és fölvetette a csődbe ment bankba közpénzeket fektető költségvetési intézmények (többek között az IM Büntetés-végrehajtási Intézet, a Pénzügyminisztérium, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium) felelősségét is.


Helyreigazítás


A Beszélő 1993. február 20. számának 29. oldalán –eö– (Eörsi János) szerkesztőségi tag aláírásaval cikk jelent meg az Ybl banki betétekről. A cikknek a VI. kerületi önkormányzati betétekkel foglalkozó része több valótlan adatot tartalmaz és személyi-politikai beállítása is félrevezető, ezért kérem az alábbiak közzétételét.

Az önkormányzati törvény kamata ötéves átlagban 22%, nem pedig 25%. Az Ybl Bank a 31,5%-os kamatszintet az évközi lekötésekre is megadta a szerződésekben, éspedig fix értékfeltétellel.




Megkérem szépen Langmár Ferencet: mielőtt újabb hazai áldozataira lecsapna, és további kollegákat is gyanúba keverne – amivel legutóbb engem tisztelt meg a Beszélő 1993. február 20-i számában –, ugyan vegye elő a Balance of Payments Yearbook legutolsó számát (IMF, Washington, 1991), lapozza fel annak 268.


Surányi legutóbb éppen a Beszélőben számszerűsítette 7000 dollárban az egy főre jutó GDP-t (1993. január 16.). S eszembe jut a Beszélőben gyakran és szívesen hivatkozott másik szakértő, a létminimum-számításokkal közismertté vált Mezei György. Ha mindkettejüket mértékadó szakembernek tartjuk, hogyan hidaljuk át a számításaik és állításaik közötti különbséget, csekély túlzással szakadékot?

A GDP- és létminimum-számításokat persze párosíthatjuk különböző – bármiféle torzító szándék nélküli – érdekekkel is.


Voszka Éva az önprivatizációról


Beszélő: Mi az, hogy önprivatizáció?

Voszka Éva: Az önprivatizációt az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) 1991 júliusában hirdette meg. A módszert „egyszerűsített”, „vállalati kezdeményezésű”, „decentralizált” privatizációnak is nevezik. Az a lényege, hogy az ÁVÜ szakértő (tanácsadó) cégekhez delegálja a kisebb cégek magánkézbe adásához fűződő jogainak jelentős részét.



A Fordulat és reform találkozójának egyetlen tanulsága az volt, hogy az egykori szerzőtársak nem kívántak a gazdaságról egymással vitázni? Egyetlen hozzászólás, pontosabban kérdés hangzott el, az öné. Ma nincs miről beszélgetni?

– 1987 óta a szerzők többsége elkötelezte magát valamilyen adminisztratív vagy pártpozícióban, vagy éppen egyénibb állásfoglalása alakult ki.

A Fordulat és reform is a Nyers–Tardos-féle reformmunkában gyökerezett, amely időnként reformcsomagokat produkált.





Két képviselő, Katona Kálmán (MDF) és dr. Lotz Károly (SZDSZ) még 1991 júliusában közösen dolgozták ki és bocsátották vitára a fogyasztóvédelmi törvény javaslatát, amivel a fogyasztók, azaz a mi érdekeink védelmét szerették volna igazítani a piacgazdaság új viszonyaihoz.


Csodaország a miénk, gúnyolódott néhány hónapja Szabó Iván ipari miniszter azokon, akik szerinte túlzottan sötéten látják a gazdasági kilátásokat és a lakosság életfeltételeinek alakulását. Miközben a statisztikák a GDP csökkenését mutatják, és mindenki az életfeltételek romlását hangsúlyozza, a lakosság viszonylag jelentős rétege éppenséggel látványosan növeli a fogyasztását.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon