Skip to main content

gazdaság

Közgazdászok a rendszerváltásról


Laki Mihály moderátor: Akik itt ülnek az asztalnál 1988–89-ben aktív résztvevői voltak különböző ellenzéki, félellenzéki gazdasági programok készítésnek, Lengyel László volt az egyik motorja a Fordulat és reform című igen kitűnő gazdasági programnak, Tardos Márton a Kék könyv készítőinek egyike. Magam is ott voltam a Kék könyvnél, részt vettem a Fordulat és reform munkájában. Az első kérdésem az, hogy hogyan látjátok az akkori álmaitokat, amit akikor gondoltunk, abból mi valósult meg?


I.


Nekünk van Európa keleti felén a legjobb hírű (és talán még mindig a legjobb) mezőgazdaságunk. A nyakunkba szakadt agrárválság azonban kikezdte mezőgazdaságunk együttműködési formáit, harmadával apasztotta a mezőgazdaságból élők jövedelmét, tanácstalanná tette az embereket, elfogyasztotta a mezőgazdaság és az élelmiszeripar termelőalapjait.

Kormányjelentés a tb-alapról


A tb-alap egyenlege 1990-ben –0,6 milliárd Ft volt, az 1991. évi tényszám már –21,9 milliárd Ft a tervezett –1,6 milliárd Ft-tal szemben. Vagyis 1991 végén a tb-alap hiánya 21,9 milliárd Ft.

A beszámoló természetesen pozitívumokat is fel tud mutatni. Mintegy 400-400 millió Ft-ot megtakarítottak az anyasági ellátásoknál és a táppénznél. Ezt elsősorban a gyest és a betegségi ellátást igénybe vevők számának csökkenésével magyarázzák. E téren továbbra sem fenyeget a költségrobbanás veszélye.



Amerikai szakértők és magyar miniszterek előszeretettel tanácsolják a munkanélkülieknek, hogy válság sújtotta vidékükről költözzenek az ország szerencsésebb részeibe. Inkább ennek ellenére, mint ezért, ilyesfajta átáramlás valóban megfigyelhető, sőt a vándorlás egyértelműen a magas munkanélküliségtől (s még mi minden mástól) sújtott régiók felől a legmagasabb foglalkoztatást nyújtó területek felé irányul.

A migráció tehát Magyarországon csökkenti a munkanélküliséget.



Mint köztudott, a nagymarosi munkák jelentékeny részét – egy hitelszerződés keretében – osztrák vállalkozók, „vízépítők” végezték. A kormány 1989 tavaszán fölfüggesztette a nagymarosi építkezéseket. Az Oviber – amely korábban a beruházást, majd a lezárással kapcsolatos feladatokat is bonyolította – 1989. május 15-én értesítette az osztrák kivitelezőt (DOKW) a munkák szüneteltetéséről. (A jelentés megjegyzi, hogy az Oviber dokumentációit és intézkedéseit a Dunai Vízlépcső kormánybiztosa [titkárság] nem ellenőrizte, legalábbis ennek írásos nyoma nincs.


„Úgy lehet, mi vagyunk az a nemzedék, amely meg fogja ölni a Földet. Közben meg mintha csak úgy történne a dolog… Senki sem mondja ki, hogy ő aztán valóban így akarja, senki nem vállalja magára a dolgot… A körülmények kényszerítő erejére hivatkozni könnyebb.” Az idézet Karátson Gábor egyik vízlépcsőellenes írásából való. Ma olyanok is a bősi rendszer részleges fölépítése mellett érvelnek, akik korábban a beruházást legélesebben ellenezték. A kényszerekre hivatkoznak.

„A nagymarosi építkezést, hosszú, nehéz küzdelmek árán, sikerült megállítanunk.


Nyersanyagkép az új bányatörvény előtt


Beszélő: Amolyan szállóige, hogy az az ország szegény ásványi nyersanyagokban, amelyik szegénynek tartja magát. Vagyis, aki nem kutat, az nem talál. Magyarországot mennyire kutatták már meg?

– Gyakran mondjuk, hogy a pártállamban, képletesen szólva, hadigazdálkodás folyt. Ez különösen érvényes volt a bányászatban. Amit csak lehetett, hazai forrásból próbáltak kielégíteni, akár nagy veszteségekkel, állami támogatással is. Ez a földtani és geofizikai kutatásban, fúrási munkákban is túlkapacitásokat eredményezett, szinte valamennyi ágazatban.



„Az a baj, hogy nem lehet megítélni a kiállítás megrendezésének költségvetési igényét sem. A megrendezést támogatók arra számítanak, hogy az adórendszeren keresztül kedvezményeket kapnak, s az infrastrukturális fejlesztések jó részét a költségvetés finanszírozza. Kérdés az is, hogy a külföldi tőke idejövetelének mi lesz az ára. Nem mindegy, milyen szervezet kezében lesz a kiállítás megszervezése és a hasznosítás.


Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tett nemrégiben egy érdekes nyilatkozatot. Azt mondta, hogy most kezdődik az új időszámítás. Eddig a kormány csak válságkezeléssel foglalkozhatott, ezután viszont már – minthogy bekövetkezett a gazdasági stabilizáció – hozzákezdhet voltaképpeni programjának, a Nemzeti Megújhodás Programjának megvalósításához.

Katonának ez a kijelentése nem kevesebbet jelent, mint hogy a kormány 1990 tavaszán megfogalmazott programja nem arra a helyzetre vonatkozott, ami a választások idején Magyarországon fennállt.



Ez lett volna a cím. Nézzék el nekem, hogy lezárásképp a múlt helyett mégis inkább a jövőbe tekintek.

Amikor, majd három hónappal ezelőtt, belevágtam e sorozat megírásába, kánikulai csend ült a magyar közéleten, reményt keltő nyugalom, amelyben természetesnek és helyénvalónak tűnt a munkanélküliségről szólni. Végtére is a magyar nép a közvélemény-kutatások szerint ezt tartja a legnagyobb társadalmi bajnak.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon