I.


Nekünk van Európa keleti felén a legjobb hírű (és talán még mindig a legjobb) mezőgazdaságunk. A nyakunkba szakadt agrárválság azonban kikezdte mezőgazdaságunk együttműködési formáit, harmadával apasztotta a mezőgazdaságból élők jövedelmét, tanácstalanná tette az embereket, elfogyasztotta a mezőgazdaság és az élelmiszeripar termelőalapjait.

Laki Mihály moderátor: Akik itt ülnek az asztalnál 1988–89-ben aktív résztvevői voltak különböző ellenzéki, félellenzéki gazdasági programok készítésnek, Lengyel László volt az egyik motorja a Fordulat és reform című igen kitűnő gazdasági programnak, Tardos Márton a Kék könyv készítőinek egyike. Magam is ott voltam a Kék könyvnél, részt vettem a Fordulat és reform munkájában. Az első kérdésem az, hogy hogyan látjátok az akkori álmaitokat, amit akikor gondoltunk, abból mi valósult meg?

Ez lett volna a cím. Nézzék el nekem, hogy lezárásképp a múlt helyett mégis inkább a jövőbe tekintek.

Amikor, majd három hónappal ezelőtt, belevágtam e sorozat megírásába, kánikulai csend ült a magyar közéleten, reményt keltő nyugalom, amelyben természetesnek és helyénvalónak tűnt a munkanélküliségről szólni. Végtére is a magyar nép a közvélemény-kutatások szerint ezt tartja a legnagyobb társadalmi bajnak.

Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tett nemrégiben egy érdekes nyilatkozatot. Azt mondta, hogy most kezdődik az új időszámítás. Eddig a kormány csak válságkezeléssel foglalkozhatott, ezután viszont már – minthogy bekövetkezett a gazdasági stabilizáció – hozzákezdhet voltaképpeni programjának, a Nemzeti Megújhodás Programjának megvalósításához.

Katonának ez a kijelentése nem kevesebbet jelent, mint hogy a kormány 1990 tavaszán megfogalmazott programja nem arra a helyzetre vonatkozott, ami a választások idején Magyarországon fennállt.

„Az a baj, hogy nem lehet megítélni a kiállítás megrendezésének költségvetési igényét sem. A megrendezést támogatók arra számítanak, hogy az adórendszeren keresztül kedvezményeket kapnak, s az infrastrukturális fejlesztések jó részét a költségvetés finanszírozza. Kérdés az is, hogy a külföldi tőke idejövetelének mi lesz az ára. Nem mindegy, milyen szervezet kezében lesz a kiállítás megszervezése és a hasznosítás.

Beszélő: Amolyan szállóige, hogy az az ország szegény ásványi nyersanyagokban, amelyik szegénynek tartja magát. Vagyis, aki nem kutat, az nem talál. Magyarországot mennyire kutatták már meg?

– Gyakran mondjuk, hogy a pártállamban, képletesen szólva, hadigazdálkodás folyt. Ez különösen érvényes volt a bányászatban. Amit csak lehetett, hazai forrásból próbáltak kielégíteni, akár nagy veszteségekkel, állami támogatással is. Ez a földtani és geofizikai kutatásban, fúrási munkákban is túlkapacitásokat eredményezett, szinte valamennyi ágazatban.

„Úgy lehet, mi vagyunk az a nemzedék, amely meg fogja ölni a Földet. Közben meg mintha csak úgy történne a dolog… Senki sem mondja ki, hogy ő aztán valóban így akarja, senki nem vállalja magára a dolgot… A körülmények kényszerítő erejére hivatkozni könnyebb.” Az idézet Karátson Gábor egyik vízlépcsőellenes írásából való. Ma olyanok is a bősi rendszer részleges fölépítése mellett érvelnek, akik korábban a beruházást legélesebben ellenezték. A kényszerekre hivatkoznak.

„A nagymarosi építkezést, hosszú, nehéz küzdelmek árán, sikerült megállítanunk.

Mint köztudott, a nagymarosi munkák jelentékeny részét – egy hitelszerződés keretében – osztrák vállalkozók, „vízépítők” végezték. A kormány 1989 tavaszán fölfüggesztette a nagymarosi építkezéseket. Az Oviber – amely korábban a beruházást, majd a lezárással kapcsolatos feladatokat is bonyolította – 1989. május 15-én értesítette az osztrák kivitelezőt (DOKW) a munkák szüneteltetéséről. (A jelentés megjegyzi, hogy az Oviber dokumentációit és intézkedéseit a Dunai Vízlépcső kormánybiztosa [titkárság] nem ellenőrizte, legalábbis ennek írásos nyoma nincs.

Amerikai szakértők és magyar miniszterek előszeretettel tanácsolják a munkanélkülieknek, hogy válság sújtotta vidékükről költözzenek az ország szerencsésebb részeibe. Inkább ennek ellenére, mint ezért, ilyesfajta átáramlás valóban megfigyelhető, sőt a vándorlás egyértelműen a magas munkanélküliségtől (s még mi minden mástól) sújtott régiók felől a legmagasabb foglalkoztatást nyújtó területek felé irányul.

A migráció tehát Magyarországon csökkenti a munkanélküliséget.

A tb-alap egyenlege 1990-ben –0,6 milliárd Ft volt, az 1991. évi tényszám már –21,9 milliárd Ft a tervezett –1,6 milliárd Ft-tal szemben. Vagyis 1991 végén a tb-alap hiánya 21,9 milliárd Ft.

A beszámoló természetesen pozitívumokat is fel tud mutatni. Mintegy 400-400 millió Ft-ot megtakarítottak az anyasági ellátásoknál és a táppénznél. Ezt elsősorban a gyest és a betegségi ellátást igénybe vevők számának csökkenésével magyarázzák. E téren továbbra sem fenyeget a költségrobbanás veszélye.