A szlovákiai választások eredményével senki sem igazán elégedett. A győztes, Vladimír Meciar ugyan megközelítette két évvel ezelőtti eredményét (akkor 37 százalékot, most kb. 35 százalékot ért el), ez azonban a többiek jobb eredménye miatt csak 60 képviselői helyet jelent (1992-ben 74-et a lehetséges 150-ból).

Amikor a szövetségesek legutóbb a NATO kiterjesztését vitatták, leragadtak a Rubicon közepén a békepartnerség tervével, ami ugyan segítette a kelet-európaiakat, de elodázta a tagságukkal kapcsolatos döntést.

Sok olyan változás következett be a békepartnerség januári bejelentése óta, ami a status quo fenntartását tovább már nem teszi lehetővé. Akkor az volt a központi dilemma, miként lehet egyensúlyt teremteni a Nyugathoz való csatlakozás közép-európai vágya és Oroszország felbosszantásának veszélye között. Mára azonban a német vezetők új geopolitikai csavart adtak a dolognak.

Nagy-Britannia olyan ország – szokták volt mondogatni szakmájukban megöregedett brit politikusok –, ahol nem történik semmi. S addig jó nekünk – teszik hozzá –, amíg ez így van. S ha az ember kimegy az utcára Londonban, hajlamos hitelt adni ennek a vélekedésnek.

Sztrájk? Ugyan kérem…

Mert például, ugyan 15. hete tart a vasúti dolgozók vitája munkaadójukkal, és eddig 18 alkalommal léptek sztrájkba, a londoniak azonban nagyjából úgy viszonyulnak az ebből adódó kellemetlenségekhez, mint az időjáráshoz: ha esnie kell, hát essen!

Pénteken és szombaton Szlovákia új parlamentet választ: egy időre eldöntik, hogyan alakul a továbbiakban az ország sorsa. Az előrejelzések arról tanúskodnak, hogy elhúzódik a társadalom szinte végletes és végzetes meghasonlottsága: nagy a valószínűsége annak, hogy gyötrelmesen hosszú és bizonytalan kormányalakítási tárgyalások kezdődnek, igen kicsi viszont a valószínűsége annak, hogy négyéves ciklusra szóló stabil többség jöjjön létre.

A milánói dóm körüli tenger sok könyvesbolt egyikében kotorászva bukkantam rá Maurice Duverger franciául és olaszul egy időben megjelent Europe des Hommes (Polgárok Európája) című könyvére. A tekintélyes francia alkotmányjogász, az Európai Unió radikális megreformálásának szükségességéről meditálva többször is felemlegeti a nyugati politikusok e századi különös viselkedését.

Az európai hatalmak század eleji, világháborúba torkolló lépéseit Duverger szerint csak felelőtlen gyerekek játékához lehet hasonlítani.

Az RMDSZ küldöttsége 1990 nyarán Iliescu elnöknél tárgyalt.

Ördögi kör

A görög–albán hidegháború nem új keletű, és átfogóbb okai vannak, mint a kisebbségi kérdés. A két ország a második világháború után csak 1971-ben, a katonai junta idején létesített diplomáciai kapcsolatokat: addig Görögország úgy tekintette, hogy 1940 óta, amikor az ekkor a fasiszta birodalom részét képező Albánia területéről Olaszország megtámadta, folyamatosan hadban állt északi szomszédjával.

Jan Maria Rokita, Hanna Suchocka kormányfő egykori kabinetfőnöke szerint a lengyel politikai palettán jelenleg négy alapszín található: a posztkommunista vörös, a parasztpárti zöld, a Demokratikus Unió (UD) és a Liberális-Demokrata Kongresszus (KLD) egyesüléséből létrejött Szabadság Unió (UW) kékje és a jobboldali pártok feketéje. Az 1993.

Geopolitikai állandók

„Németország a századelőn Európa vezető hatalma volt. És most, a század végén újból hasonló helyzetbe került.” Richard Holbrooke volt bonni amerikai nagykövet, aki július elsejétől immár a State Department európai ügyekért felelős államtitkára, nem azért jelentette ki nemrég a fentieket, mert udvarolni akart a németeknek. Csak egy nyilvánvaló tényt állapított meg, amit mellesleg az európai jövő zálogának tekint.

Augusztus 19-én, péntekre virradó éjszakán Yeshayahu Leibowitz professzor 91 éves korában megtért őseihez. A halál álmában érte, és a zsidó hagyományok szerint ez a kegy csak a jámboroknak és az igazságosoknak adatik meg. Habár Leibowitz hosszú élete során sok ellenfélre tett szert, egyikük sem vonta kétségbe, hogy az igazságosak egyike volt. Korunk egyik legnagyobb zsidó filozófusa és tudósa, vagy talán a legeslegnagyobb.