Előző nap, szeptember 16-án ugyanis Jelcin elnök bankszakemberekkel tervezett találkozója helyett váratlanul a hírhedt Dzerzsinszkij-hadosztály kötelékénél tett látogatást. De itt sem a KGB utódszervezeteként működő belügyi elitalakulat harckészültségi fokát ellenőrizte, hanem bejelentette a tisztikar előtt, hogy változtatást hajt végre a kormányban: visszahelyezi „jogaiba” Jegor Gajdart, a tavaly decemberben menesztett radikálliberális piacgazdász kormányfőt, és megteszi gazdasági miniszterelnök-helyettesnek.

Szakszervezetek pártjából szakszervezeti párt

Amióta a szakszervezetek 1900-ban saját politikai „meghosszabbításukként” létrehozták a Brit Munkáspártot, azóta folyamatosan politikai pénzügyi alapot különítenek el a munkáspárti képviselők, illetve a párt támogatására. A mintegy 10 millió szakszervezeti tagnak csaknem a fele, 4,8 millió fizeti az ezt az alapot fenntartó „politikai illetéket”. Mind ez idáig minden szakszervezeti vezető automatikusan annyi szavazattal érkezett a Munkáspárt évi konferenciájára, ahányan politikai illetéket fizettek az adott szakszervezetben.

A szimbolikus mozzanatokban egyébként is bővelkedő koncert figyelemre méltó időzítése és előkészítése azt jelezte: Jelcin számított a győzelemre. A győzelmi mámorból vasárnapról hétfőre persze vajmi kevés maradt: az elnök szembesülni kényszerült azzal, hogy a parlamentet nem elég „végképp eltörölni”. A legnagyobb gondot nem a Fehér Házon belül maradtak okozzák számára: őket ki lehet füstölni. Még csak nem is az alkotmányellenesség a fő baj: a szovjet-brezsnyevista alkotmányt talán nem kellene annyira sajnálnunk.

A krími csúcstalálkozón két nagy problémahalmaz került terítékre: az ukrán atomfegyverek és a fekete-tengeri flotta kérdésköre, ám az ezekkel kapcsolatban kötött nagy horderejű megállapodások érvényét mindjárt másnap kétségbe vonták. A Jelcin–Csernomirgyin – Kravcsuk–Kucsma párost ugyanis saját hazájukban egyre kevesebben tartják legitim állam- és kormányfőnek.

„Nem történt semmi”

Pedig Jelcinék igen sokat végeztek.

„A lengyel választásokon mindig történik valami meglepő: az 1990-es elnökválasztás első fordulójában az ismeretlenségből jött Stanislaw Tyminski győzte le az esélyesnek kikiáltott Tadeusz Mazowieckit; 1991 októberében a Leszek Moczulski Független Lengyelország Konföderációja (KPN) növelte meg meglepően nagy arányban szejmképviselőinek számát; most pedig itt a baloldal… De én azért nem dramatizálnám a helyzetet – összegzi véleményét varsói ismerősöm, Stanislaw Wlodarz, a lengyel szenátus munkatársa.

A transzcendencia létezésének vallásos megfogalmazásai

A felmérés adataiból először is az derül ki, hogy Nagy-Britannia korántsem annyira szekularizált társadalom, mint az első pillantásra tűnhetne. Mert igaz ugyan, hogy a válaszolóknak csupán 18 százaléka jár templomba heti rendszerességgel, ugyanakkor mindössze 14 százalék gondolja magáról, hogy egyáltalán nem vallásos. A többség valamiféle közvetített, eltávolított módon érvényesnek érzi a transzcendencia létezésének vallásos megfogalmazásait.

Izrael és Palesztina várható kölcsönös elismerését persze valószínűleg a történelem is mérföldkőnek fogja tekinteni. S minden bizonnyal sokan fogják megalapozottnak találni az izraeli realisták álláspontját, mely főként az alábbi tézisekre épül:

1. Az arab–izraeli viszály gyújtópontja a palesztin kérdés – ezen kívül nincs valós ellentét Izrael és más arab népek között.

2.

Varsó, a választások utáni éjszaka. Döbbent arcok a vesztesek között: a Szolidaritás-utódpártok kénytelenek megint átadni az éppenhogy megszokott hatalmat.

Meglepetések

Az RMDSZ vezetőinek marosvásárhelyi tanácskozása, mely az ún. Neptun-gate botrány vádlottjainak ügyében is ítéletet ígért, érthető módon a román sajtó érdeklődésének is a középpontjába került. A kérdés fontosságát növelték a Románia Európa tanácsi felvétele körüli bonyodalmak is. A tanácskozáson részt vevő román újságírók azonban az egyik meglepetésből a másikba estek. Ők ugyanis az előzetes nyilatkozatok alapján arra számítottak, hogy a tanácskozáson az RMDSZ radikális és mérsékelt vonala fog megütközni.

Moszkva mindig tartogat meglepetéseket az ideérkezőnek. Különösen az utóbbi három évben, amióta a hatalom maradékának s a keletkező újnak arra sincs ereje, hogy korlátokat szabjon. A „minden megengedett” állapotában tobzódó, az ideológiai tiltásoktól megszabadult orosz sajtó berkeiben e sorok írója mindössze egyetlen tiltást talált moszkvai tartózkodása második napján.