Decemberben, az Európai Közöség maastrichti csúcskonferenciáján új tervvel állt elő a spanyol miniszterelnök. Javasolta, hogy létesítsenek úgynevezett konvergenciaalapot a közösség már hosszabb ideje létező alapjainak, például a regionális vagy a szociális alapnak a mintájára. Erre szükség lenne, hangoztatta González, mert az integráció következő lépcsőfoka, a Maastrichtban végső formát öltő gazdasági és pénzügyi unió igen szigorú előírásokat tartalmaz.

A történelmi fordulatot hozó 1989-es év óta különös élességgel jelentkezik egy ellentmondás. Nyugat-Európa gyors ütemben halad az integráció útján: a tavaly decemberi maastrichti csúcskonferencián az Európai Közösség országai kötelezték magukat a gazdasági és politikai unió megteremtésére, ami már az utolsó állomás az Európai Egyesült Államok kikiáltása előtt. Dél- és Kelet-Európában ugyanakkor sodró lendületű dezintegrálódás van folyamatban: Jugoszlávia és a Szovjetunió részállamokra hullott szét.

A Stasi archívuma azonban nem tiszta forrás. Az ott tárolt dokumentumok értelmezéséhez – mint az alábbiakból remélhetőleg ki fog tűnni – forráskritikai eszköztár mozgósítására van szükség. Már a meztelen tények tisztázása is nehéz, bár legtöbb esetben nem lehetetlen feladat. Az erkölcsi kétértelműség azonban azután is megmaradhat.

Senki földjén

A Spiegel ez évi nyolcadik számának egyik negatív hőse Manfred Stolpe, Brandenburg jelenlegi szociáldemokrata miniszterelnöke, a keletnémet evangélikus egyház hajdani konzisztóriumi elnöke.

A francia választók vasárnap kifejezésre jutó véleménye nem fog közvetlenül hatni a vezetésre; bármi is lesz az eredmény, attól még nem bukik meg sem a köztársasági elnök, sem a miniszterelnök. A parlamenti ülésrendben sem lesz semmiféle változás. De ha igazat szólnak az előzetes becslések, akkor alaposan megrendül az elnök és a – valószínűleg egyébként is leváltás előtt álló – kormányfő pozíciója. A közvélemény-kutatók szerint 10 százalékkal is kevesebbet kaphatnak, mint az előző, az 1986-os regionális választáson. Vagyis, mindössze 20 százalékot.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa február 22-én döntött a békefenntartó erők jugoszláviai telepítéséről, s a hét elején meg is kezdődött az UNPROFOR angol nyelvű rövidítéssel azonosított misszió felvonulása.

A világszervezet fennállásának közel 50 esztendejében 20 alkalommal rendeltek ki ENSZ-csapatokat a világ különböző zugaiba. Az ENSZ-missziók és kontingensek összlétszáma félmillióra tehető, s nyolcszáz körül van azoknak a kéksisakosoknak a száma, akik életükkel fizettek a gyakorta törékenynek bizonyuló béke fenntartásáért.

A vérengzés tettesei nem valami importált horror alakjai, hanem a jugoszláv tévéháború termékei; pillanatképek a szörnyűségekről, amelyeket mindkét fél elkövetett a horvát konfliktusövezetben. Az áldozatok szünet nélküli látványa félelmet, gyűlöletet, hisztériát keltett, vérszomjat szított az etnikai határ mindkét oldalán.

A Jugoszláviát elsüllyesztő szerb–horvát háború hét hónapig tartó izzásának a tévé fontos, talán a legfontosabb eleme volt.

Két éve tart a cseh–szlovákiai rendszerváltás. Ezt várta tőle?

Bizonyos értelemben: igen. Oszlóban van az 1989-ben kialakult politikai ősköd: a politikai szerkezet folyamatosan és dinamikusan változik. A törvényhozó testületekben például az eredeti hat-, illetve hétpárti struktúra teljesen átformálódott: a szövetségi gyűlésben ma 17 frakció létezik, melyek nagy része a volt kormánykoalíció pártjaiból jött létre. Mindezt pozitív folyamatnak tekinthetjük.

A gazdaság átalakítása szempontjából a júniusi választás valóban a lehető legrosszabb időpontra esik. Most tetőznek a piacgazdaságra való átállás nehézségei, a lakosság többsége egyértelműen reform-, sőt piacellenes. Egyre többen kívánják az állami beavatkozás mértékének növelését, a privatizáció ütemének mérséklését és a szociális biztonság megszilárdítását.

Akik még emlékeznek a Nemzeti Megmentési Front első, tüneményes gyorsasággal bejelentett győzelmére, egyre gyanakvóbban figyelték, milyen lassan érkeznek a jegyzőkönyvek a Központi Választási Bizottsághoz.

E viszonylagos közömbösségnek az a legkézenfekvőbb oka, hogy Németország számára Cseh-Szlovákia sokkal kevésbé fontos és sokkal kevésbé fenyegető, mint fordítva. A német közvéleményt a német–cseh kapcsolatok ellentmondásos történelme sem kavarja fel érzelmileg: a csehekkel kapcsolatban sem különösebb bűntudata nincsen, sem különösebb elégtételre nem vágyik. Éppen ezért nem is igen értette – s még kevésbé érdekelte –, hogy miről szól a német és a cseh–szlovák fél vitája valójában.

A német politikai osztálynak kifejezetten kapóra jött a közvélemény közönye.