E pillanatban azonban már létezett a „legkorszerűbb európai normák szerint összeállított” népszámlálási kérdőív, melyen a székely, a magyar, a csángó külön etnikumként szerepel, sőt anyanyelv gyanánt egy vadonatúj nyelvi képződmény, a székely nyelv is felbukkan.

Ezúttal is bebizonyosodott tehát az ellenzéknek az a korábban többször is megfogalmazott gyanúja, miszerint Stolojan urat a hatalom háttérben meghúzódó voltaképpeni birtokosai „üvegbura alatt tartják”.

Az „új év” valójában Teodor Stolojan miniszterelnök átmeneti kormányának beiktatásával kezdődött, aki rövid idő alatt átvette a kezdeményezést. Receptje így hangzik: politikai stabilitásra van szükség. Ehhez kell az alkotmány, helyhatósági, általános és elnöki választások. Mindezt fűszerezni kell egy népszámlálással, egy kis privatizálással. Hetekig kell egyezkedni a szakszervezetekkel a minimálbérekről és a létminimumról. Hadd végezze mindenki a dolgát! Közben meg kell győzni a Nyugatot arról, hogy Románia a nyugalom, békesség és stabilitás szigete.

Január 15-én Jurij Bondarjev orosz író és társai az Orosz írószövetség udvarán „Ki a zsidókkal és a zsidóbérencekkel!” jelszót skandálva elégették Jevtusenko kitömött bábuját. A jeles irodalmárok, úgy látszik, vajmi keveset törődtek azzal, hogy az etnikai konfliktusok feldolgozásának van már tudományos módszere is: a moszkvai Etnopolitikai Intézet elkészítette azoknak az „etnikai egységeknek” a listáját, amelyek meg akarják változtatni lakóhelyük jelenlegi jogi státusát.

Katonák és harckocsik özönlöttek el a hét végén Algír utcáit. Algéria most vagy eltűri az Iszlám Üdvfront (FIS) térnyerését, vagy elviseli, hogy – ha átmeneti időre is – katonák gyakorolják a hatalmat. Az ország lakosságának jelentős része az iszlám fundamentalizmustól reméli az ország és saját sorsának jobbra fordulását: a választások decemberi első fordulójának eredménye is, hiszen a FIS mindössze 28 szavazatnyira, valóban egy hajszálra maradt el a parlamenti többségtől.

Az amerikai elnök ázsiai körútja sokak szerint nemigen volt méltó a Fehér Ház gazdájához. A japán lapok például úgy vélték, Bush leginkább egy detroiti szuper autóügynökre hasonlított, aki a három nagy amerikai autógyár termékeit igyekszik eladni… Így aztán rendkívül kétséges, hogy a mostani ázsiai tárgyalásokkal tudta-e növelni népszerűségét a recesszió terheit nyögő amerikai választópolgárok körében.

Alig egy hete beállított hozzám az unokaöcsém. Öt éve végezte el az egyetemet, ócska kis mérnöki állást kapott, pár kopejkát keresett. Család, két gyerek, szóval, egyhamar lelépett. Most kamionsofőr, tele pénzzel, bejárja az egész országot. Hozzám is benézett. Napraforgóolajat hozott Mihajlovkából, Moszkvában úgysincs. Nagy szíve van, idecipelt vagy tíz litert. Hálálkodok, asztalhoz ültetem, vodkával kínálom. Hat éve nem láttuk egymást. Öles vállú, szőke óriás. Ilyenekre mondják nálunk a Don-vidéken: igazi orosz. Lassan kezd berúgni. Nézzük a tévét.

Lothar de Maziere, a NDK utolsó miniszterelnöke – aki eltűnt a süllyesztőben, de nemcsak azért, mert a Stasi-aktákban szerepelt –, elvezetvén népét az ígéret földjének határáig, érdekes, de a saját karrierje szempontjából valószínűleg végzetes kijelentést tett: „Németország ezután kissé protestánsabb és kissé északibb lesz.”

Talán furcsa, hogy ilyen messziről kezdem, amikor Horvátország és Szlovénia függetlenné válása a témám.

Az elmúlt pár hónapban, július végétől a mai napig jó néhányan próbáltak választ adni a világ minden sarkában, de főleg Európában arra a kérdésre, hogy mi is történt és történik a Balkán-félsziget Abszurdisztán nevezetű országában: miért torkollt a kommunizmusból a demokráciába való átmenet véres polgárháborúba, van-e kilátás arra, hogy ezt a háborút meg lehessen állítani, vagy szükségszerűen ki fog terjedni Jugoszlávia többi részére, ne adj’ Isten, az egész Balkánra, sőt Európára is.

Ezek az aggodalmak már csak azért is megalapozottak, mert még a legoptimistábbak is kénytelenek

A szentatya csak egy dologról nem szólt széles körben terjesztett „intelmében”: mit érdemel az a bűnös, aki nem grúz embert gyilkol le, hanem abházt, oszétot, meszheti törököt, netán orosz az áldozata? A „nép” mindenesetre így is jól megtanulta a leckét: néhány nappal ezelőtt a tbiliszi kormánypalota ostromára váró ellenzéki (?!) harcos az alábbiakat nyilatkozta egy újságírónak: „Azt mondják, csecseneket küldenek az elnök támogatására. Nem grúzokat, hanem idegeneket. Grúzokra nem lövünk.

Rögeszmélet című verseskötetében (Fórum, Újvidék, 1989) Csorba Béla költő és publicista, a vajdasági magyar értelmiség egyik elismert szellemi vezetője a következő egysoros vallomást engedte meg magának:

közéletem közhalálom


Balga történelmek – mint például a mi közép-kelet-európai históriánk – gondoskodnak arról, hogy egy-egy jól hangzó szóvicc utólag profetikus jelentésre tegyen szert, és véres valósággá lényegüljön át.