Úgy tűnik, az eddigi tűzszünetek taktikai jellegűek voltak: a külföld, az ellenfél és a hazai közvélemény manipulálását, illetve a katonai erőátcsoportosításokhoz szükséges minimális nyugalmat szolgálták, esetleg csak egy-egy nagyobb hóesés következményei voltak. Most viszont a szokatlanul hosszú fegyvernyugvásból arra következtethetünk, hogy ezúttal másról vagy legalább másról is szó van.

Változó számítások

Zágráb engedett, hiszen a békeerők a válságövezetekbe, és nem a határokra mennének.

hírügynökségi jelentés

a tavasz
nem lesz a tiétek
sem a miénk
hatósági utasításra
a népiesen
tavasznak nevezett évszak
további intézkedésig
ideiglenesen elmarad

Csorba Béla

Sok száz vagy ezer vajdasági férfihoz hasonlóan január 3-án délután én is (kis híján) megkaptam az aranyos kis újesztendei tábori piknikre invitáló alezredesi dögcédulát.

Sokan úgy vélekedtek, hogy Románia legújabb alkotmányát legalább oly lelkesedéssel szavazza majd meg a lakosság, miként az 1990-es választásokon a Nemzeti Megmentési Front ma is tartó uralmát. A múlt vasárnapi referendumon azonban a lakosságnak alig kétharmada járult az urnák elé – főként azokon a vidékeken, például a Székelyföldön mentek el sokan szavazni, ahol a szavazókedvet eleve az alkotmánnyal szembeni indulat motiválta. Az alkotmányt szentesítő és oly keveseket boldogító Igen így is megszületett.

Alig érkezett félidejéhez Romániában a parlamenti választási ciklus, a Nemzeti Megmentési Front máris megkezdte előkészületeit az újabb kampányra. Az akciósorozat a vasárnapi népszavazáson tetőzött, ahol is a sokak által egyszerűen csak Front-alkotmánynak titulált dokumentumra kellett hogy áldását adja Románia lakossága.

Az őszi bukaresti „bányászzavargás” óta egymást követik a Front-történet fordulatai.

Az esti híradó után az egész ország ráveti magát a tévére: kezdődik a „Belügyi hírek”, a népszerűségi listát magasan vezető moszkvai „Kék fény”-adás. Sziréna, fékcsikorgás, csahol a rendőrkutya, kattog a telex: ennyi és ennyi meggyilkolt ember, ennyi és ennyi kifosztott lakás, lövöldözés Jekatyerinburgban, Moszkvában.

A tudományos dolgozatok utolsó oldalán olykor fel van tüntetve, hogy az anyaggyűjtést lezárták ekkor és ekkor. Újságcikknél nem szokás ilyesmi, de ezúttal mégis ideírom, hogy utolsó felhasznált forrásom az International Herald Tribune december 26-i száma. Az Európában kiadott amerikai újság egy hosszú és bizonytalan kimenetelű történet első felvonásának, talán csupán előjátékának végéről ad hírt. Az írás megpróbálja eloszlatni a benyomást, hogy az Egyesült Államok és Németország között ellentét alakult ki a jugoszláv probléma eltérő megközelítése miatt.

„Ma boxerrel kell kiigazítani a világ fejét.”

Vlagyimir Majakovszkij, 1915

Amikor az elmúlt héten Gorbacsov elnöki hivatala utoljára nekiveselkedett, hogy egy „mindenkinek tetsző” szövetségi szerződéstervezetet készítsen, olyan laza konföderáció kerekedett ki belőle, hogy a legkényesebb ízlést is kielégíthette. „Ennél puhább már csak a nadrágba bújt felhő lehet” – fogalmazott Majakovszkijt idézve Mihail Szergejevics az árubemutatón, ám a „részfejedelemségek” urainak akkor már se nadrágban, se nadrág nélkül nem kellett a központ.

Lehet, de még nem bizonyos. Az azonban bizonyos, hogy az Amerikai Egyesült Államoktól akkor is különbözni fog. Európa nem lesz olvasztótégely, mint a múltjuktól búcsút vevő bevándorlókból alakult amerikai állam. Marad „óhaza”, nem lesz „újvilág”. Összeforrva is megőrzi, sőt kiteljesíti a nemzetek és népek, régiók és tájak egyéniségét.

Az elmúlt egy-két évtizedben évről évre magasabbra tornyosultak a karácsonyfák a Futaki úti piacon, jelezve a szelíd polgári tiltakozás terjedését. A reálszocializmus szabadpiac-gerillái, a csempészek összébbrakták az olasz kozmetikumokat, az osztrák kávésdobozokat, a német tranzisztoros rádiókat, és szolidárisán helyet szorítottak a Szerbiából, a Boszniából érkező fenyőfaárusok részére, akik teherautóikkal már december közepén megjelentek, hogy először a katolikusoknak, majd rövid időn belül a pravoszlávoknak árulják a karácsonyfát.

Jasenovacban, a horvát usztasák által fenntartott koncentrációs táborban a II. világháború idején zsidókat, cigányokat és legfőképpen szerbeket gyilkoltak le. A szerbek évtizedekig azt állították, hogy „legalább 700 000” embert öltek itt meg, a horvátok viszont sokáigazt bizonygatták, hogy ez a szám inkább csak 60 000. Az idevágó tanulmányok szerint – melyek közt igen kevés a használható – durván 500 000 szerb és 200 000 horvát halt meg a háború idején.