Válságban van az ungvári Kárpáti Kiadó. Ezt, azon túl, hogy az intézmény vezetői sajtóban-tévében épp elégszer elpanaszolták, onnan is tudni lehet, hogy a kiadó újabban furcsa leveleket irogat. A kárpátaljai magyar írók, publicisták éves almanachjában, az Évgyűrűk c antológiában szereplő szerzők például nemrégiben felszólítást kaptak a papírárak és a nyomdai költségek drasztikus emelkedése miatt – mondjanak le honoráriumukról.

Pro memoria

Özvegy Jordáky Lajosné Nagy Mária, aki férje halála után többfelé hasztalan kísérletet tett, hogy Jordáky Lajos könyvtárát akár alapítványként, akar más formában közgyűjteményként a köz – pontosabban: a társadalomtudományi kutatások – javára hasznosítsa, 1990.

A tavaly júniusi első demokratikus választásokon az ismeretlenségből felbukkant bolgár ellenzék ha nem is súlyos, de a vártnál nagyobb vereséget szenvedett.

A Belweder-palota elégedett lehet – gondolhatnánk: a szejm, miután sikertelenül próbálta elhárítani az első elnöki vétót, elfogadta a köztársasági elnöknek a választójogi törvényre vonatkozó módosító indítványait. Sőt mi több, már azt is beharangozták, hogy elnöki rendelet született a választójogi törvény ama pontjainak módosításáról, amelyekkel továbbra is elégedetlenek a Belwederben. Az elnöknek tehát sikerült „megúsznia” – ahogyan ő maga mondta –, bár a szejm elutasította a második vétóját.

Június 14-e a gyász napja volt a Baltikumban: a több százezer embert érintő deportálások 50. évfordulója emlékére gyászmenetek indultak mindhárom fővárosban.

Igaza van Milan Kunderának. Nem lehet vitás: minden népnek joga van a szuverenitásra. Olyan egyszerű igazság ez, mint hogy kétszer kettő az négy. Minden ember, minden nemzet, amikor szabad akar lenni, harcol a szabadságáért. Ha van ereje a harchoz, ezzel szinte automatikusan ki is vívja jogát a szabadságra. Szlovénia, a szépséges tájak, az okos és dolgos emberek, egy nagy birodalom országának joga a szabadsághoz nyilvánvaló.

„Attól tartok, Jugoszlávia nem minden szomszédja állt ellen a csábításnak, és tette le jól az »érettségi vizsgát« ebben a felelősségtudatot kívánó időben. Ismeretes, hogy a jugoszláviai események előtti hónapokban fegyverszállítások történtek ebbe az országba a törvényes kormány megkerülésével.” Alekszander Besszmertnih szovjet külügyminiszter szavai ezek, és gondoljunk bármit Sevardnadze utódjáról, valami igazság van abban, amit mondott. Még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy miért fáj a szovjeteknek a jugoszláv krízis.

E kérdés továbbgondolására hasznos útmutató a Foreign Affairs legutóbbi számának Gorbacsovról szóló írása. A szerzője Robert Kaiser, a The Washington Post főszerkesztő-helyettese, a lap egykori moszkvai tudósítója. Tanulmányának címe: Gorbacsov tündöklése és bukása. Vagyis: még nem született meg a központ és a köztársaságok viszonyát új alapokra helyező 9 plusz 1-es megállapodás, Gorbacsov és Jelcin kompromisszuma, a szovjet vezető még nem tartotta fel az ujját, hogy ő is helyet kér a londoni tárgyalóasztalnál.

Az érvényben lévő jugoszláv szövetségi alkotmány, akárcsak az 1946 óta kihirdetett valamennyi jugoszláv alkotmány, kimondja, hogy Jugoszlávia olyan föderatív közösség, amelyben minden nemzet rendelkezik az elszakadás jogát is magában foglaló önrendelkezési joggal.

Szorongással olvastam szlovén barátaim felhívását, akik a hadsereg által körülzárt békés Ljubljanából kértek s kérnek ma is segítséget a világtól. Nem tudom, mi történik majd az elkövetkezendő órákban és hetekben, de azt tudom, hogy ez a kicsi és szép ország rászolgált legteljesebb szolidaritásunkra. Mivel valaha, egyetemi éveim alatt tanulmányoztam a szlovén történelmet, festészetet és irodalmat, megértem a szlovének megdöbbenését az európai közvélemény egy részének közönye láttán. A közöny láttán, mely tudatlanságból fakad.

Hallom, a „balkanizáció veszélyéről” beszélnek.