A társadalmi-politikai elit tagjai közül senki sem találta szükségesnek, hogy a szabad választások kiírásakor vagy a választási küzdelem során bármit is mondjon Horvátország nemzetiségi viszonyairól, illetve a nemzetek egyenjogúságáról – túl néhány elvi állásfoglaláson, amely semmire sem kötelez.

Ez időben terjedt el a közvéleményben az a meggyőződés, hogy a horvátországi politikai szisztéma radikális változásai egy csapásra felszámolják a horvátországi szerb privilégiumok majd fel évszázados rendszerét, miközben azt sem tudtuk, mit jelent valójában ez a szisztéma demográfia

Természetesen a kezdetektől fogva voltak olyan, a kákán is csomót kereső okvetetlenkedők, akik nem hitték, hogy a keleti és a nyugati CDU „újraegyesülése” során az nőtt össze, ami összetartozott. De 1990 elején a nyugati CDU-nak szüksége volt a keleti CDU-ra – egyrészt a német újraegyesülésnek a kancellár elképzeléseinek megfelelő megvalósítása érdekében, másrészt a közelgő össznémet választások miatt. A két CDU egymásra találása tehát a keleti CDU kritikátlan átvétele, és múltjának elhallgatása árán jött létre.

Nem kétséges persze, hogy Romániának több köze van e Pruton túli területhez, mint Moszkvának vagy Kijevnek. És az sem mellékes, hogy a jelek szerint az itt élő lakosság jelentékeny része szintén csatlakozni kész Romániához. A történelmi előzmények is a bukaresti igények mellett szólnak, hisz Oroszország Moldáviára, az egykori Besszarábiára – eléggé ködbe vesző középkori előzmények után – csak 1812 és 1918 között tette rá először kezét.

Az elmúlt hét végén a gazdaságilag legelmaradottabb jugoszláv köztársaság, Macedónia polgárai is szavazhattak arról, független államban vagy (Szerbiával kettesben) szövetségi köztársaságban kívánnak-e élni. A népszavazás végeredményétől függetlenül Törökország és Bulgária már elismerték Macedóniát, Görögország viszont tiltakozik azellen, hogy egy „neofita” állam ezt a történelmi nevet viselje.

Előjelek – utólag

Az augusztus 19-i puccs híre az egész világot váratlanul érte – kivéve a mi Torgyán doktorunkat, aki már két héttel előtte tudta, hogy be fog következni. Minden bizonnyal alaposan figyelemmel kísérte a hivatalos szovjet sajtót, azon belül is a „nyolcak” által képviselt új jobboldal sajátos válságkezelő ideológiáját tükröző megnyilatkozásokat.

Amikor a II. világháború befejeztével megszületett az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a naivabbak elhitték, hogy nincs más teendő, mint a paragrafusok betartása. Ekkor is látni lehetett azonban, hogy az emberiség e reményteljes dokumentumának értelmezésében egyre szélesedő szakadék nyílt Nyugat-Európa és a Szovjetunió által felszabadított Kelet-Európa között. Az ENSZ-nek nagyon hamar fel kellett venni a harcot az emberi és szabadságjogok látványos megsértői ellen.

A hidegháború elcsitulása, a Szovjetunió metamorfózisa, szuperhatalmi státusának elvesztése nem hagyja érintetlenül az el nem kötelezettek mozgalmát sem, amely a múlt héten ülésezett. A fejlemények sokféle hatást gyakorolnak rá, némelyik egyenesen a mozgalom létjogát feszegeti. Hatással van a mozgalom hangadó országainak nemzetközi tekintélyére is.

Pedig egyelőre még önkormányzati törvény sincs, a választások jogi kereteiről nem is beszélve. A parlament a legképtelenebb ötleteket igyekszik jogi egységbe kovácsolni: például rendezzenek csak listás választásokat, ami a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek minden eddiginél kevesebb esélyt biztosít.

Míg az 1990-es parlamenti választások alkalmával a szavazatvadász ellenségesség részben az erdélyi magyarság és politikai szervezetei ellen irányult, addig ma, a helyhatósági választásokat előkészítő propaganda-hadjáratban, máris külpolitikai szempontok kerültek előtérbe.

Paul Hockenos: Gyilasz úr, mint a háború utáni Jugoszlávia egyik alapító atyja hogyan éli meg az ország összeomlását?

Milovan Gyilasz: Régen megjósoltam már a titói központosított Jugoszlávia összeomlását. A poszt-titói Jugoszlávia kommunista formában nem maradhatott fenn. Talán, ha Tito korábban kevésbé hajlíthatatlan, vagy ideológiájában kevésbé ortodox lett volna, ma másképpen néznének ki a dolgok.

Valóban, a hágai konferencia eddigi egyetlen eredménye, hogy még nem szakadt meg. A köztársasági elnökök, majd a külügyminiszterek elmondták szokásosan egymásra mutogató beszédeiket, de végül sikerült összehozniuk két albizottságot (az alkotmányügyi, továbbá az emberi jogi és kisebbségi reszortokra), és megegyezniük a nemzetközi döntőbizottság összetételében. Lord Carrington, a konferencia elnöke pedig e héten Jugoszláviába utazik, hogy a helyszínen is tárgyaljon.

Kívülről nem megy

A megegyezés legnagyobb akadálya az, hogy egyelőre csak a külvilág akarja.