Skip to main content

Külföld

Bódis Gábor: A déli front

A volt Jugoszlávia


Macedónia: Elszigetelve


Sokak szerint Macedónia hasonló sorsra jut, mint a két másik volt jugoszláv tagköztársaság, Horvátország, illetve Bosznia-Hercegovina. Így véli az amerikai kormány is, amely mintegy 500 katonáját vezényelte Macedóniába, „preventív” okokból: az amerikaiak a felét teszik ki az itt állomásozó ENSZ-erőknek. Nem akármilyen elkötelezettségről van szó, különösen ha tekintetbe vesszük azt a már szinte begyöpösödött washingtoni álláspontot, miszerint amerikai katonák nem szolgálnak ENSZ-parancsnok alatt.


Bíró Béla: Egy külvárosi Machiavelli

Románia


A román belpolitika utóbbi négy esztendejének legnagyobb horderejű eseményéről egy közvélemény-kutatás nyomán szerezhettünk tudomást. Az ellenzék iránti rokonszenvvel aligha vádolható közvélemény-kutató intézet, az IRSOP adatai szerint ma a megkérdezettek 37 százaléka az RMDSZ-t is magában foglaló Demokratikus Konvenció (DK) elnökét, Emil Constantinescut választaná elnöknek, s a jelenlegi elnökre, Ion Iliescura csupán a választók 27 százaléka adná szavazatát.

Neményi László: „Gysi tarka csapata”

Neményi László
A volt NDK


Egyre kevesebb okuk van panaszra az utódpártoknak. Kezdetben volt a „litván szindróma”, aztán „elesett Varsó”. Pár hete nálunk aratott fényes diadalt az MSZP a parlamenti választásokon. És úgy látszik, hogy az üdvrivalgások közepette megszűnt NDK helyébe lépett öt és fél német szövetségi tartomány választópolgárai is engedelmeskednek a regionális trendnek: egyre nagyobb számban szavaznak a Demokratikus Szocializmus Pártjára (DSZP), az NSZEP jogutódjára és politikai örökösére.

Az 1990-es Bundestag-választásokon a keletnémetek 11,1 százaléka adta voksát a DSZP-re.


Révész Sándor: Hazaárulkodás

Az emberi jogokról Bulgáriában
Bulgária


Az emberek többsége nem a rendőri brutalitástól fél, hanem inkább azoktól, akiket a rendőri brutalitás a leginkább fenyeget, s akik iránt a brutalitás inszisztens ellenzői szolidaritásra bujtogatják őket. Nehéz így bujtogatni. Könnyebb lenne egy olyan rendszerben, amely egyszerre véres diktatúra és érett demokrácia.

Martin M. Simecka: Gondolkodási idő

Szlovákia


„Te elmész?” – kérdezte csodálkozva a barátom. – „Most, a vihar kitörése előtt?” Igen, ennek ellenére vagy éppen ezért elmentem, és a fagyos Amerikában próbáltam megnyugtatni a jelenkori szlovákiai történelem hullámveréseitől háborgó gyomromat. Olyan érzés ez, mint egy lélekvesztőn az óceán közepén: az egyik pillanatban a mélybe meredsz, egykedvűen szemlélve, hogyan süllyedsz el nyomtalanul, a másik pillanatban pedig egy hullámhegy tetejéről kémleled reménykedve a horizontot.

Bódis Gábor: Kisebbségi elégia


A parlamenti választások alaposan felbolygatták a kedélyeket nemcsak a Nagykörúton belül, hanem a szomszédos országokban is. Megváltozott ugyanis az ábra: az előző azt mondta, hogy mind a 15 milliónak a miniszterelnöke, a most következő pedig csak a 10 és felet vallja magáénak. Mi tehát a teendő? Mit csináljon a kisebbségi, ha magyar?

Egyesek úgy vélik, hogy alkalmazkodni kell mindenáron. Tegnap még mélymagyarok voltunk, ma meg visszacseppentünk az eredendő szocialista bűn állapotába.


Csányi Kinga: Mikiegerek parlamentje?

Dánia


Ha e sorok írója nem kifejezetten az Európa parlamenti (EP) választások megfigyelésére utazott volna Koppenhágába, talán észre sem vette volna az utcákon, hogy kampány van. Merthogy nagyon nem volt: néhány poszter a lámpaoszlopokon, pártemblémák a buszmegállókban, egy-két cikk az újságok 6–7. oldalán. De a tévében sem vitázták agyon magukat a jelöltek. Nyugodt érdektelenség. Jellemző adalék, hogy az embereket az egész választásból az izgatta leginkább, bekerül-e a parlamentbe a szociáldemokrata miniszterelnök menyasszonya, egyben a radikális liberális párt listavezetője.

Klacsán Gábor: Bunkerek, juhok, töltények


Ez az Albánia már nem az az Albánia. Nem a nyolcvanas évek végének falak mögé zárt, nyomorban élő, érintetlen országa. Tombol a „konzumkapitalizmus”: mindenütt kiskereskedések, boltok, butikok és kocsmák. Manapság a szamár csak az öregedő falusiak „járműve”. Az átlag-albán kivénhedt nyugati autóronccsal közlekedik, de rengeteg vadonatúj BMW, Mercedes és egyéb csoda is koptatja az amúgy meglehetősen siralmas állapotú utakat.

Harmat Pál: A búrkolbász akkor is búrkolbász marad

Ausztria


A belépés ellenzői különböző politikai táborokból kerültek ki, de mindannyian a szorongást, a lehetséges kedvezőtlen következmények miatti aggodalmakat próbálták kihasználni és felerősíteni. A legnagyobb hangerővel Jörg Haider, a szavakban liberális, valójában azonban a szélsőjobboldalhoz vonzódó Szabadságpárt vezetője tűnt ki. Hívei és plakátjai sok mindennel ijesztgették az embereket: „a határtalan bűnözéstől”, az átmenő forgalom poklától kezdve a külföldiek választójogán és a közvetlen demokrácia leépítésén át a növekvő munkanélküliségig és az adóemelésekig.

Bashkim Shehu, Fron Nazi: Kell ennél több áldás?

Albánia


Hogyan jellemeznétek tömören a mai albániai helyzetet?

Teodor Keko: Rendkívül örvendetes fejleményeket tapasztalhatunk napjainkban, s ez nem véletlen, hiszen remek kormánnyal büszkélkedhetünk. Azt hiszem, Albánia rátalált a helyes útra, mármint az önkényhez visszavezető ösvényre. Nagy általánosságban ez a kormány sem üt el sokban a többi közép- és kelet-európai kormánytól: örülök, hogy nem kényszerít rám új szerepeket, amikor egyszer már olyan szépen megszoktam a diktatúrát.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon