„Nem érdemes készpénznek venni a kormánytagok afféle nyilatkozatait, hogy »az átalakítás Csehországban már befejeződött«, vagy »a Cseh Köztársaság három éven belül csatlakozhat az EK-hoz«. A rendszerváltás keserű piruláinak többségét még nem vettük be” – jegyzi meg közgazdász barátom, akivel a „Kilőtt szeműhöz” nevű prágai kocsmában beszélgetünk.
Rémálmaiban sem gondolta volna senki, ami február 26-án történt. Biztos vagyok benne: senki se akarta, hogy szabadon engedjék az októberi lázadás résztvevőit, Ruckojt, Haszbulatovot és társait. A Dumában új csoportok alakultak, egyensúlyra jutottak a szélsőséges és a haladó erők, kialakult a mindig semleges, örök mocsár, amelyik soha nem szavaz se mellette, se ellene. A Duma-elnök, Ribkin úr is épp kapóra jött: se velünk, se ellenünk.
Árpád Matejka (kormánykoalíció):
„…Este elaludtam, és a következő álmot láttam: valahol Európa közepén volt egy nagy homokozó, amelyben kisgyerekek és nagy szlovákok játszottak. Az egyik csoportnak nagy szája és kis keze volt, a másiknak nagy keze és icike-picike szája. Mások a homokozó déli részén kis ujjacskáikkal lyukakat fúrtak, melyekbe különféle érthetetlen táblákat dugdostak, és lassan, de biztosan építgették ki megyéiket. A homokozó közepén homoktortákat csinált egy nagyfiú, aki mindenkit mindenben megelőzött. Hála ügyességének, egyre jobb homoktortákat csinált.
Az ellenzék legutóbbi Meciar-ellenes próbálkozása kudarccal végződött (Beszélő, 1994. 7., 8. szám): a parlament korábbi ülésén nem sikerült megszerezni az idő előtti választások kiírásához szükséges 90 szavazatot. Ezt követően Meciar koalíciós ajánlatot tett az ellenzék legnagyobb csoportjának, a Demokratikus Baloldal Pártjának. A miniszterelnök arra számított, hogy a Peter Weiss vezette DBP a koalíciós tárgyalások alatt nem fog a kormány megbuktatására törekedni, s így az valahogy átvészeli a nyári parlamenti szünetig tartó időszakot.
Mint azt a hazai jobboldal prominenseitől nemrégiben megtudhattuk, komoly teher, nagy felelősség nehezedik a magyar választópolgárok vállára: májusi voksaikkal ugyanis nemcsak a honi politika további irányát szabhatják meg, hanem az őszi Bundestag-választás kimenetelét is befolyásolhatják. Erős a gyanúm, hogy újfent a kisnemzeti fontoskodás szózata szállt fel hazai nagyjaink ajkairól: a német kereszténydemokraták hamburgi kongresszusán nem foglalkoztak a Kárpát-medencéből érkező választási hírek várható hatásainak elemzésével.
Élcelődések szerint a belső területi és politikai megosztottság miatt Ukrajnában nem is egy, hanem két Zsirinovszkij is megjelenhet a választásokon: egy nyugati (galíciai) és egy keleti (donyecki).
Március 27-én parlamenti, majd – a tervek szerint – júniusban elnökválasztás lesz a minden tekintetben mélyponton lévő, immár két éve független Ukrajnában. Az előző, még 1990-ben alakult Legfelsőbb Tanács a szovjet időszakból öröklődött át, s bár a 450 mandátum közel negyedét az akkor már elemi erővel fellépő alternatív politikai tömörülés, az Ukrán Népi Mozgalom (Ruh) szerezte meg, a parlamenti többséget a korábbi hatalom támogatását élvező erők alkották. Sokak szerint ez az oka az átalakulási folyamatok végzetes lelassulásának.
Február 26-án kiszabadult a Lefortovo börtönből Alekszandr Ruckoj exalelnök és néhány társa: Ruszlan Haszbulatov egykori parlamenti házelnök, Viktor Baranyikov exbelbiztonsági miniszter és Dunajev volt belügyminiszter-helyettes, akiket a tavaly októberi „véres események” óta tartottak fogva „tömeges rendzavarás szervezésének” vádjával. A kommunista-nacionalista többségű orosz Állami Duma – mint az várható volt – a vizsgálati fogságban sínylődő „ellenzék” vezéreire is kiterjesztette az amnesztiarendelet jelcini tervezetének hatályát.
1990-ben mutatták be a Kis-Oroszországtól Ukrajnáig című filmet, melyet a marseilles-i Video 13 stábja forgatott egy moszkvai rendező, Paszternak irányítása alatt az FR3 tévécsatorna megbízásából. A vetítésen megjelent egyik kritikus megjegyezte, hogy a film nem mutatta be az ukrajnai pogromokat.
Nem mutathatta be, mivel nem is voltak. Persze, hajdan, még a cárizmus alatt, majd a zűrzavaros polgárháborús időszakban előfordultak pogromok.
Gleb Jakunyint – akit már az „előző rendszerben” is 21 évre megfosztottak papi hivatása gyakorlásától, mivel I. Alekszij pátriárkát kollaborálással és egyház üldözőinek segítésével vádolta –, ismét eltiltották az istentiszteletek tartásától: a Szent Szinódus ugyanis 1993. október 8-i határozatában megtiltotta, hogy papi személyek állandóan működő parlamentben képviselőséget vállaljanak. Jakunyin a Beszélő számára telefonon kommentálta II. Alekszijjel kirobbant konfliktusát.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét