A gazdaság átalakítása szempontjából a júniusi választás valóban a lehető legrosszabb időpontra esik. Most tetőznek a piacgazdaságra való átállás nehézségei, a lakosság többsége egyértelműen reform-, sőt piacellenes. Egyre többen kívánják az állami beavatkozás mértékének növelését, a privatizáció ütemének mérséklését és a szociális biztonság megszilárdítását.
Akik még emlékeznek a Nemzeti Megmentési Front első, tüneményes gyorsasággal bejelentett győzelmére, egyre gyanakvóbban figyelték, milyen lassan érkeznek a jegyzőkönyvek a Központi Választási Bizottsághoz.
E viszonylagos közömbösségnek az a legkézenfekvőbb oka, hogy Németország számára Cseh-Szlovákia sokkal kevésbé fontos és sokkal kevésbé fenyegető, mint fordítva. A német közvéleményt a német–cseh kapcsolatok ellentmondásos történelme sem kavarja fel érzelmileg: a csehekkel kapcsolatban sem különösebb bűntudata nincsen, sem különösebb elégtételre nem vágyik. Éppen ezért nem is igen értette – s még kevésbé érdekelte –, hogy miről szól a német és a cseh–szlovák fél vitája valójában.
A német politikai osztálynak kifejezetten kapóra jött a közvélemény közönye.
„A politikai helyzet Kínában szilárd, a gazdaság növekszik, és az ország minden nemzetisége példátlanul egységes. Ez azt mutatja, hogy a szocialista útválasztás megfelel az ország feltételeinek, és a nép támogatását élvezi. Teljes mértékben bizakodók vagyunk Kína jövőjét illetően” – jelentette ki nemrégiben Li Peng miniszterelnök. Vajon mi táplálja ezt a meglepő magabiztosságot az ún.
A választás, elenyésző számú szabálytalanságtól eltekintve, rendben és törvényesen zajlott le, így az ellenzéket igen váratlanul érte a Front közel 60 százalékos győzelme. Igaz, Temesvár és a fontosabb dél-erdélyi városok a jelenlegi vezetés ellen szavaztak; a Demokratikus Konvenció itt szinte minden fontosabb helyet megszerzett.
A történet három évvel ezelőtt, 1989-ben kezdődött. A vajdasági hatalomcserét követően, az új vezetők a sajtószabadság jeléül megengedték, hogy a Magyar Szó 44 év után önállóan válassza meg új főszerkesztőjét. Három jelölt közül a szerkesztőség dolgozói e sorok írójának szavaztak bizalmat.
Az engedékenység nem sokáig tartott: az első konfliktus már 1989 őszén kirobbant, mégpedig a szabadkai polgármester-választás ürügyén.
Amikor az orosz, ukrán és belorusz államfő megkötötte a titkos paktumot, még érvényben volt a szovjet alkotmány: az államközösség létrehozói épp azt a cikkelyt vették semmibe, amelyiknek megsértésével az augusztusi puccsistákat is vádolták. Ugyanígy bármikor, bárki megszüntetheti a mostani alkotmányokat is? Jöhet egy tettrekész vörös-barna vezér és gyorsan „lapátra teszi” a Jelcineket és a Kravcsukokat, ahogy „kiebrudalták” Gorbacsovot is?
Nálunk bármikor bármi megtörténhet, de a jelenlegi helyzetben nem látok lehetőséget efféle fordulatra.
Állítólag Delors, az Európai Közösség brüsszeli bizottságának elnöke áll a helyébe. Delors-t becsülték, mielőtt működésének székhelyét áttette Brüsszelbe, ügyes kezű gazdasági vezetőnek ismerték meg, s azóta csak nőtt a presztízse, mert nagy képzelőerővel és szívós energiával hajtja előre Nyugat-Európa fokozatos egyesülését.
Erdély helységeinek többségében az RMDSZ az egyesült romániai ellenzék (a Demokratikus Konvenció) tagjaként nyerte meg a helyhatósági választásokat, vagy vált a második forduló egyik esélyesévé, a Székelyföldön pedig úgy tűnik, egyenesen „túlgyőzte magát”. Marosvásárhelytől Sepsiszentgyörgyig mindenütt az RMDSZ szerezte meg az abszolút többséget.
Szó se róla, a választás megtörtént (kivéve a bolsevik-rebellis Szabloncát), a választásra jogosultak mindenütt a kötelező 50 százaléknál többen jelentek meg az urnák előtt, s ha nem az első fordulóban, de a másodikban mindenképpen gazdára talált valamennyi polgármesteri hivatal.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét