Skip to main content

Kultúra

Korpa Tamás: Egy könyv utóélete

(Esettanulmány az archeológiához)

Pór Péter: Versek a világ visszájáról, vagyis a színéről

Néha valóban előfordul, hogy a külső olvasói tekintet élesebben lát, mint a közeli, mert nem zavarják meg a mű esetlegesen lassú kialakulásának szakaszai vagy az akár nehezen követhető különbözőségei, hanem a végső alkotást ismeri meg. A magyar kritika többnyire nem értékeli kedvezőtlenül G. István László verseit. Egy magyar-német költő, Kalász Orsolya, aki tehát kétlakian és kétnyelvien él és ír, és egy német költő, Monika Rinck, aki szokatlan mértékben érdeklődik más nyelvek költészete iránt, felismerték viszont, hogy G. István utolsó két kötetével (Amíg elalszom, vigyázz magadra; Homokfúga) olyan autonóm alkotást hozott létre, amely teljes figyelmet érdemel; és felismerték azt is, hogy ez a két kötet egységet képez, nem is annyira folytonosságuk miatt, hanem inkább mert egy közös poétikai indítékból íródtak, és mintegy tükrözik egymást.

Ács Pál: Megvan-e még minden?

A hetvenéves Bojtár Endrének

Kedves Bandi! Megvan-e még az a kalucsnid, amelyet, valamikor még a nyolcvanas évek elején, egy latyakban úszó téli napon, nekikeseredett balettmozdulatokkal igyekeztél a cipődre erőltetni? Én csak csodáltalak, pontosabban bambán meredtem erre a különös lábbelire. Nem mondom, hogy sosem láttam addig effélét, öt-hat évesen én is hordtam hócipőt, de az mégis más volt: kicsi, fehér, vékonyka, patentos alkotmány, mondhatni elegáns. A Te feketés, rugalmatlanul vaskos gumikalucsnid viszont – szó, ami szó – elképesztően rondának tűnt.

Szilasi László: A hajnali szarvas

(Utólagos előtanulmány egy regényhez)

Deczki Sarolta: Szól a fűmuzsika

Darvasi László Virágzabálók című regényéről

Darvasi Lászlónak a tavalyi könyvhétre megjelent nagyregénye szemlátomást megosztotta a kritikusokat. Ennyi idő elteltével már nagyjából kirajzolódnak azok a törések a recepcióban, melyek elválasztják egymástól azokat, akiknek tetszett a regény, azoktól, akiknek nem.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon