Molnár Gusztáv azzal fejezte be két héttel ezelőtti cikkét a Beszélőben, hogy radikálisan meg kell változtatni a hagyományos magyar külpolitikai szemléletmódot.
Molnár Gusztáv: Most hozzátenném: sürgősen meg kell változtatni. Olyan geopolitikai földcsuszamlásnak vagyunk ugyanis tanúi, amelynek értelmezése nem tűr halasztást.
Igaz, ezúttal egy hajszálon múlott. A Kohl-vezette koalíció csak három ezrelékkel kapott több szavazatot, mint ellenzéke, ez hízott tízmandátumos kancellári többségre a 672 fős Bundestagban a német választási rendszer egyik trükkös sajátossága miatt (lásd keretes írásunkat). Ha a negyvenhat millió választóból kb. száznegyvenezer fordítva szavaz (esetleg tévedésből), nem biztos, hogy mód lett volna a keresztény-liberális koalíció folytatására.
Fél évvel ezelőtt a német szociáldemokraták (SPD) még olyan fölényesen vezettek a közvélemény-kutatásokban, hogy szinte minden megfigyelő biztosra vette, a legnagyobb pártként fognak kikerülni az október 16-án esedékes Bundestag-választásokból.
A legenda szerint John F. Kennedy – frenetikus sikerű 1963-as nyugat-berlini látogatásának hatása alatt – súlyos belpolitikai gondok esetén felbontandó borítékot hagyott hátra utódjának. A boríték állítólag egymondatos levélkét tartalmazott: „Menj Németországba.” Alighanem ezt az anekdotát avatták azzá a mindenkori elnöknek szóló jó tanáccsá, hogy, „ha otthon problémáid vannak, látogass külföldre”.
Egyre kevesebb okuk van panaszra az utódpártoknak. Kezdetben volt a „litván szindróma”, aztán „elesett Varsó”. Pár hete nálunk aratott fényes diadalt az MSZP a parlamenti választásokon. És úgy látszik, hogy az üdvrivalgások közepette megszűnt NDK helyébe lépett öt és fél német szövetségi tartomány választópolgárai is engedelmeskednek a regionális trendnek: egyre nagyobb számban szavaznak a Demokratikus Szocializmus Pártjára (DSZP), az NSZEP jogutódjára és politikai örökösére.
Az 1990-es Bundestag-választásokon a keletnémetek 11,1 százaléka adta voksát a DSZP-re.
A Demokratikus Chartát két feltevésre alapozva hozta létre 1991 szeptemberében a közvélemény-formáló értelmiségi elit egy befolyásos része. Az első feltevés az volt, hogy a zsenge magyar demokráciát veszély fenyegeti a szélsőjobboldalról. Ebbe a diagnózisba az is beleértődött, hogy a hatalommegosztást, valamint a demokratikus fékeket és ellensúlyokat nyűgként megélő kormány egy gyékényen árul a szélsőjobbal, legalábbis foglya annak.
Titokzatos párt
Ez itt a kérdés, mert nagymértékben ettől függ, hogy mi lesz itt a következő négy évben. De ezt a kérdést nem lehet valamirevaló biztonsággal megválaszolni. Az MSZP – noha a rá szavazók nyilván ismerni vélték, és benne látták a biztonságos, kipróbált alternatívát – titokzatos párt, „rejtélybe csomagolt találós kérdés”. Négy éven keresztül igyekezett kerülni a „pártpolitikai csatározásokat”, igyekezett minél kevesebbet elárulni magáról.
Igen, még lesz egy második forduló is, amely módosíthatja az első forduló eredményei alapján elénk vetülő képet. De sok minden már az első fordulóban eldőlt. A „keresztény-nemzeti” koalíció csúfos vereséget szenvedett: tényleg elhúznak tehát… Az MSZP rövidke négy évet töltvén a politikai karanténban, diadalmasan visszatért, biztos, hogy a következő választásokig meghatározó politikai erő lesz, és még az is félő, hogy olyan hegemón helyzetbe kerül, ami a magyar politikai rendszert szabadon választott egypártrendszerré torzítja.
Beszélő: Kormánykörökben gyakran elhangzik a vád, hogy az ellenzéki sajtó – mint legutóbb a rádiós elbocsátások kapcsán – hisztériakeltésével árt az ország érdekeinek. Ön az amerikai külügyminisztérium politikai tervezőosztályán tapasztalatokat szerezhetett arról, hogy miként születnek értékelések az egyes országok politikai helyzetéről. Mennyit árt az ellenzéki média?
Charles Gati: Nem az számít, amit az újságok írnak, hanem az, ami történt.
Lovas István sajátos és karakteres alakja a honi kormánypárti újságírásnak. Önmagát is zavarba ejtő módon termékeny, talán ezért is használ ennyi álnevet.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 16 hét
8 év 42 hét
8 év 45 hét
8 év 45 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét