Mióta hallottuk, hogy az emberjogi beállítottság nem tesz jót egy politikai párt gazdasági-politikai teljesítőképességének, aggódva vizslathattuk magunkat: meddig terjed doktriner – valóságidegen – kisebbségeket babusgató polgári radikalizmusunk, s hol kezdődik egészséges, pragmatikus középpártiságunk.

– Az elmúlt napokban tette le az esküt a Vacariou-kormány. Változtat-e valamit az új kormányprogram Románia jövőjén?

– A Petre Roman- és a Stolojan-kormány után ez a kormány egyértelműen a visszarendeződés programját képviseli, legföljebb visszafogott, felülről irányított, lassú reformra számíthatunk.

Végül igen eredeti megoldást választottak: mind a miniszterelnököt, mind a miniszterek csaknem felét „független” technokraták közül válogatták. Az eljárás heves tiltakozásra késztette az ellenzéki pártokat – nem véletlenül.

Bálványból bűnbak

De lássuk az előzményeket.

Olyan volt Prágában október 28-a, mint amikor egy ember búcsúzik az élettől. Cseh–Szlovákia utolsó két hónapját éli, az idei október 28-a volt a 74 éves állam utolsó közös nemzeti ünnepe. Szomorú őszi nap volt, nem is igen ünnepelt senki. Pozsonyban tojással dobálták meg a néhány száz ünneplőt: úgy látszik, a tojásdobálás lett a 90-es évek európai politikai kultúrájának egyik kifejezése. Prágában csak a „Baloldali Blokk” hívei gyűltek össze a szebb napokat látott Vencel téren, másnap pedig a félfasiszta „Köztársaság Párt” szimpatizánsai, köztük sok skinhead.

A Csallóköz új látvánnyal ismerkedik: a Duna vize két héttel az elterelés után lényegében ellepte a Bős felett számára kijelölt teret.

„Nemzeteink szemében Ön jelképezi a jobb, méltóbb és szabadabb életbe vetett reményt, amellyel az 1968-as év első fele egybefonódott; a világközvélemény szemében Ön a jelképe az »emberarcú szocializmus« megteremtésére irányuló csehszlovákiai kísérletnek. Az emberek becsületes, tisztességes és bátor embernek tartják Önt; Önben látják az igaz ügyért síkraszálló politikust; szeretik az Ön tiszta tekintetét és emberi mosolyát; hiszik, hogy nem képes árulásra” – egyebek közt így vezette be a Dubcekhoz írott 1969. augusztus 8-án kelt levelét Václav Havel.

Jelcin olyan pillanatban indult hétfőn „Nagy Péter nyomdokain” angliai útjára, amikor egy hajszálon múlott, ki tud-e egyezni a lemondását követelőkkel. A trónfosztás ugyan a realistábbak szerint csak későbbre, decemberre várható, azt viszont, hogy hatalmon marad, a közvélemény-kutatók szerint csupán maroknyi kitartó híve jósolja. A december egyébként is a széthullások és bukások évada; a történészek nem győzik eleget figyelmeztetni a Jelcin-csapatot a rossz ómenre: arra, hogy Jelcin elnökké választása óta kísértetiesen ismétli ellenlábasa, Gorbacsov ballépéseit (l. Beszélő, 1992.

Azt is csak találgatni lehet, hogy tulajdonképpen miért is veszített George Bush. A vereség legkézenfekvőbb magyarázata a gazdasági helyzet. Csakhogy egyrészt az amerikai gazdaság Bush népszerűségének tetőpontján, másfél évvel ezelőtt sem állt jobban. Másrészt pedig mérvadó vélekedések szerint (Economist, Wall Street Journal) az amerikai gazdaság nincs is olyan rossz állapotban. Az érthetően elkeseredett republikánus táborból is igen különböző magyarázatokat hallani.

Hová tűnt az ifjúság, kérdem, amikor az újvidéki teniszpályák mellett visz el az utam, és látom, hogy a sivár évekhez viszonyítva milyen sokan vannak a vörös salakon. A távoli hegyekről havat hoznak a szelek, a sorozások felújultak, néhány várost éhhalál fenyeget, de minden teniszpálya foglalt. És gyanúsan megváltozott a játékosok életkora. Az ifjúság eltűnt a pályákról. Helyettük klimaxba lépő hölgyek és kopasz úriemberek vagdalkoznak az ütőkkel, és pattogtatják ügyetlenül a labdát.

A teniszpálya előtt régi ismerősbe botlom. Ez a munkahelye.

– Nekem ritka jó kutyám van. Úgy hidd el, ahogy mondom. Hát persze, a tiédnek a füle meg a színe, az enyém viszont házőrző! De ha mondjuk, csak úgy, például… – a taxis hátrafordul, és vidáman rám mosolyog – …mondjuk, ha a tiéd megharapná az enyémet, én biztos, hogy… nem ott rögtön, hanem később… becserkészném és kinyiffantanám. Vagy nyomorékot csinálnék belőle… A havernak meg nekem van egy olyan hurokcsapdánk is. Egyszer arra felénk szemétkedett egy dög. Na, az is megkapta a magáét. A mi kutyáink nekimentek, de lepattantak róla.