Skip to main content

Külföld


Félig megválasztott államfő, acsarkodó legyőzőitek, újabb vér, szenvedés. A reményteli tavalyi megállapodásokból ez maradt a mai Angolában.

A „visegrádi hármak” és a gazdasági dezintegráció


Amikor 1989 végén mindhárom „visegrádi” országban megtörtént a politikai fordulat, szinte azonnal felmerült a háromszög politikai-gazdasági együttműködésének gondolata. Akkor még nem látszott valószínűnek, hogy a Szovjetunióban olyan mértékű fordulat és szétesés következik be, mint amilyen később végbement.


Zviad Gamszahurdia 1991 augusztusa után két legyet akart ütni egy csapásra: nemcsak a volt kommunista funkcionáriusoktól tisztította meg a kormányt  akik pedig kormányzása első hónapjaiban fő támaszai voltak , hanem egykori, de időközben fő-fő ellenlábassá vált eszmetársaitól is. Így került „hidegre” Tengiz Kitovani és Tengiz Szigua, akik aztán az ősz folyamán Dzsaba Ioszelianival, a Mhedrioni fegyveres alakulat vezetőjével együtt Gamszahurdia-ellenes felkelést szerveztek. (Lásd: Beszélő, 1992.


1992. május első napjaiban Los Angelesben – mint arról személyes benyomást is szerezhettem – megszűnt a békés városi élet. Ma sem dőlt el, hogy ami ott történt, az faji zavargás, szegénylázadás vagy egyszerűen polgárháború volt. A 45 halottat, mintegy 2200 sebesültet, 5500 feletti tűzesetet, a 10 000 személyt érintő rendőri őrizetet és az 1 milliárd dollár értékű anyagi kárt eredményező események közvetlen kiváltója egy bírósági ítélet volt, amely 1992. április 29.-én született meg Simi Valleyben.


Kész ténynek lehet tekinteni azonban, hogy a horvátországi és a bosznia-hercegovinai szerb „államokat” katonailag összekötötték egymással és Szerbiával, s azt is, hogy Horvátország ellenőrzése alatt tartja a számára legfontosabb területeket. Ebben az értelemben valóban létrejöhetnek a bosznia-hercegovinai szerb–horvát háború lezárásának feltételei.

Különbéke…

Noha az érintettek – különösen Zágráb – többnyire tagadják, valóban számos jele van egy szerb–horvát különalku formálódásának.





„Kiseprűzték hát a veteránokat”; „Új arcok a kínai pártvezetésben”; „Technokrata irányvonal”  ilyen és hasonló címekkel érkeztek jelentések a kelet-európai földcsuszamlás utáni első kínai kongresszus fő eseményeiről s a konzervatív balosok kiebrudalásáról. A nyolcvannyolc éves  s a hírek szerint makkegészséges Teng Hsziao-ping és hívei soha nem látott diadalt ülhettek: a tanácskozás az agg pártvezér reformjainak hozsannázásával ért véget.


A hadirokkantak nálunk mindig is nemzeti szentek voltak: lábatlan repülőstiszt, félkarú író, béna vagy vak költő, előttük hajolunk földig. Hogy miért?

Mert az októberi forradalom minden fő eszméjét Krisztustól és a keresztény vallásból vettük át: oszd szét minden vagyonod, add oda mindenedet a másik embernek – hangzott az egyik parancs. A másik pedig: legyen minden nemzet egyenlő, ne legyen se hellén, se júdeai. Csak egyetlen parancsról feledkeztek meg a forradalmárok: a „ne ölj” parancsáról.



A nagy emberek búcsúztatásának kialakult rituáléja van: a szónokok ismertetik életútját, méltatják tetteit, kijelölik helyét a történelemben. Nagyjából e szabálynak megfelelően történt Willy Brandt búcsúztatása is. De volt egy árnyalatnyi különbség: a szónokok jelentős része könnyeivel küzdött. Brandtot nemcsak becsülték, hanem szerették is. Nemcsak a munkáspártot néppárttá alakító Godesbergi Program egyik fő kikovácsolóját látták benne.


De hogyan? Ki segítette őket győzelemre? A propaganda manipulálásáról könyvtárnyi anyagot írtak már össze, szó esett a választási csalásokról is, amelyek valóban megestek, de nem számottevő mennyiségben.

Kik győztek?

Ez a győzelem valójában három társadalmi rétegnek köszönhető. Az első a volt aktivisták, titkosügynökök, hivatalnokok (valamint családtagjaik) rétege. Számuk minimum 1-2 millióra tehető. A második réteg a Ceausescu által a városokba, ipari központokba telepített félparasztok, félproletárok tömege.





Vladimír Meciar szlovák kormányfő tavaly arról panaszkodott, hogy hazáját állandóan összekeverik Szlovéniával, s hogy Nyugaton azt sem tudják, Európa mely részén található Pozsony. Nos, úgy tűnik, ez a probléma sikeresen megoldódott, és a világ megtanulta Szlovákia nevét. Az esetben csupán az a sajnálatos, hogy nem kiváló eredményei, hanem botrányai révén.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon