Félig megválasztott államfő, acsarkodó legyőzőitek, újabb vér, szenvedés. A reményteli tavalyi megállapodásokból ez maradt a mai Angolában.

Amikor 1989 végén mindhárom „visegrádi” országban megtörtént a politikai fordulat, szinte azonnal felmerült a háromszög politikai-gazdasági együttműködésének gondolata. Akkor még nem látszott valószínűnek, hogy a Szovjetunióban olyan mértékű fordulat és szétesés következik be, mint amilyen később végbement.

Zviad Gamszahurdia 1991 augusztusa után két legyet akart ütni egy csapásra: nemcsak a volt kommunista funkcionáriusoktól tisztította meg a kormányt – akik pedig kormányzása első hónapjaiban fő támaszai voltak –, hanem egykori, de időközben fő-fő ellenlábassá vált eszmetársaitól is. Így került „hidegre” Tengiz Kitovani és Tengiz Szigua, akik aztán az ősz folyamán Dzsaba Ioszelianival, a Mhedrioni fegyveres alakulat vezetőjével együtt Gamszahurdia-ellenes felkelést szerveztek. (Lásd: Beszélő, 1992.

1992. május első napjaiban Los Angelesben – mint arról személyes benyomást is szerezhettem – megszűnt a békés városi élet. Ma sem dőlt el, hogy ami ott történt, az faji zavargás, szegénylázadás vagy egyszerűen polgárháború volt. A 45 halottat, mintegy 2200 sebesültet, 5500 feletti tűzesetet, a 10 000 személyt érintő rendőri őrizetet és az 1 milliárd dollár értékű anyagi kárt eredményező események közvetlen kiváltója egy bírósági ítélet volt, amely 1992. április 29.-én született meg Simi Valleyben.

Kész ténynek lehet tekinteni azonban, hogy a horvátországi és a bosznia-hercegovinai szerb „államokat” katonailag összekötötték egymással és Szerbiával, s azt is, hogy Horvátország ellenőrzése alatt tartja a számára legfontosabb területeket. Ebben az értelemben valóban létrejöhetnek a bosznia-hercegovinai szerb–horvát háború lezárásának feltételei.

Különbéke…

Noha az érintettek – különösen Zágráb – többnyire tagadják, valóban számos jele van egy szerb–horvát különalku formálódásának.

„Kiseprűzték hát a veteránokat”; „Új arcok a kínai pártvezetésben”; „Technokrata irányvonal” – ilyen és hasonló címekkel érkeztek jelentések a kelet-európai földcsuszamlás utáni első kínai kongresszus fő eseményeiről s a konzervatív balosok kiebrudalásáról. A nyolcvannyolc éves – s a hírek szerint makkegészséges – Teng Hsziao-ping és hívei soha nem látott diadalt ülhettek: a tanácskozás az agg pártvezér reformjainak hozsannázásával ért véget.

A hadirokkantak nálunk mindig is nemzeti szentek voltak: lábatlan repülőstiszt, félkarú író, béna vagy vak költő, előttük hajolunk földig. Hogy miért?

Mert az októberi forradalom minden fő eszméjét Krisztustól és a keresztény vallásból vettük át: oszd szét minden vagyonod, add oda mindenedet a másik embernek – hangzott az egyik parancs. A másik pedig: legyen minden nemzet egyenlő, ne legyen se hellén, se júdeai. Csak egyetlen parancsról feledkeztek meg a forradalmárok: a „ne ölj” parancsáról.

A nagy emberek búcsúztatásának kialakult rituáléja van: a szónokok ismertetik életútját, méltatják tetteit, kijelölik helyét a történelemben. Nagyjából e szabálynak megfelelően történt Willy Brandt búcsúztatása is. De volt egy árnyalatnyi különbség: a szónokok jelentős része könnyeivel küzdött. Brandtot nemcsak becsülték, hanem szerették is. Nemcsak a munkáspártot néppárttá alakító Godesbergi Program egyik fő kikovácsolóját látták benne.

De hogyan? Ki segítette őket győzelemre? A propaganda manipulálásáról könyvtárnyi anyagot írtak már össze, szó esett a választási csalásokról is, amelyek valóban megestek, de nem számottevő mennyiségben.

Kik győztek?

Ez a győzelem valójában három társadalmi rétegnek köszönhető. Az első a volt aktivisták, titkosügynökök, hivatalnokok (valamint családtagjaik) rétege. Számuk minimum 1-2 millióra tehető. A második réteg a Ceausescu által a városokba, ipari központokba telepített félparasztok, félproletárok tömege.

Vladimír Meciar szlovák kormányfő tavaly arról panaszkodott, hogy hazáját állandóan összekeverik Szlovéniával, s hogy Nyugaton azt sem tudják, Európa mely részén található Pozsony. Nos, úgy tűnik, ez a probléma sikeresen megoldódott, és a világ megtanulta Szlovákia nevét. Az esetben csupán az a sajnálatos, hogy nem kiváló eredményei, hanem botrányai révén.