Nyilvánvalóan fényesebb élet kezdődik a hatéves izoláció után, amelyet Waldheim második világháborús múltja kényszerített az elnökre és országára. Most a színpompás fogadások, a nagyszabású és a bizalmas találkozók színhelye lesz az elnöki otthon. „Azért ez a hat év nem volt rossz az osztrákok számára” – állapította meg borongósan a csomagoló Waldheim, aki – mint monda – személyes emberi tragédiaként élte meg az 1986–92 közötti időszakot: a megbélyegzettség, elzártság évei gyanánt, amiből nem tudott kitörni.

Múló epizód csupán a dán népszavazás? Vagy ágas-bogas villám, amelynek fényénél megláthattuk a dolgok valódi állását? Folyik a nagy tanakodás: erről szólnak az újságcikkek, erről elmélkednek a rádiókommentárok. Az Európai Közösség hangadó politikusai egyelőre technikai problémának minősítik a dán nemet, a maastrichti határozatok elvetését, bár még fogalmuk sincs, hogy lehetne a technikai problémát megoldani.

Dalos György: Roginszkij úr, mi a helyzet mostanság a KGB-vel, az Állambiztonsági Bizottsággal?

Arszenyij Roginszkij: Annyi biztos, hogy most aztán van glasznoszty. Lehet szidni a KGB-t, aktuálisan és történelmi vonatkozásban egyaránt. Mindennek azonban az égvilágon semmi jelentősége nincs. Olyannyira, hogy a kérdés még valamiféle komolyan vehető vitát sem vált ki. Egy sajátos átalakulásnak vagyunk tanúi: hatalmas apparátus aprózódik szét. Előbb Gorbacsov, majd Jelcin vont ki különféle részlegeket a KGB-ből.

Beszélő: Gauck úr, voltaképpen hogyan jött létre ez a törvény, amely a világtörténelemben egyedülálló módon lehetővé teszi, hogy egy titkosszolgálat teljes iratanyaga alig két évvel e szolgálat felszámolása után nyilvánosságra kerüljön, és mindenki megtudhassa, mit tudott róla az állam, amelynek alattvalója volt?

– Az első szabadon választott népi kamara valamennyi frakciója (beleértve a volt Német Szocialista Egységpárt maradványait is) megegyezett abban, hogy a Stasi-iratoknak az állampolgárok rendelkezésére kell álljanak.

Az egykori kelet-németországi demokratikus ellenzéknek csak kevés tagja jutott be az egyesült Németország törvényhozásába. A 90-es Szövetség és a Zöldek közös parlamenti csoportot alkotó nyolc képviselője mégis fontos szerepet játszik a Szövetségi Gyűlésben: hitelességük különösen az egykori NDK-t illető ügyekben nagyobb súlyt biztosít a szavuknak, mint számarányukból következnék.

Micsoda hitetlen Tamásokból áll a több ezer fős nemzetközi kremlinológustársadalom! Nemrég még azok a tudósok, akik főállásban tanulmányozták a volt Szovjetunió múltját és jelenkori történetét, világnézeti alapállásuktól függetlenül tiltakoztak annak a gondolatára is, hogy ez a stabilnak, sőt rendíthetetlennek tűnő rendszer, amelyet mindmáig szovjetnek hívnak – noha ez az eredetileg alulról építkező intézmény már a polgárháború kezdetén elsorvadt –, hosszú távon nem életképes.

Mennyire találta bársonyosnak a „bársonyos forradalmat”?

Először is: szerintem ez nem volt forradalom, legföljebb csak „bársonyos”. Amikor a parlamentben megkezdődött az első, ún. kooptációs időszak, még ott ültek azok az emberek is, akik már több évtizede képviselősködtek rég kialakult „rend” szerint. Nagyon fegyelmezettek voltak. Ha tízperces volt a szünet, ők tíz perc múlva a helyükön ültek. A plénumokra referátumokat készítettek, s az első nap reggelén menetrendszerűen felszólaltak. Ezek voltak az ún. tízperces tréningek.

Két és fél hónapja vagyok itt: a fülem már megkülönbözteti a héber beszédet az arabtól akkor is, ha semmit sem értek. A szemem nem szokott bele semmibe. Hazafelé tartok a Jeruzsálemtől mintegy 60 kilométerre eső repülőtérről. A busz majdnem üres, a könyörtelen nap újabb és újabb lángcsóvákat vet a kocsi belsejébe. Az utat kétfelől szegő sziklák közt a függetlenségi háború emlékműként ottfelejtett harci járművei hevernek, kereke és ajtaja vesztett vontató, mind rozsdaszínűre festve.

A kínaiakkal szembeni honi fellépés ugyanakkor nem áll példa nélkül. Mi több, azok az országok, ahova a korábbi évtizedekben százezrével, milliószámra áramoltak az emberek, az utóbbi években rendre becsukták kapuikat a kínaiak előtt, limitálták az ázsiai negyedek befogadóképességét, és ma elég drasztikus módszerekkel toloncolják vissza azokat, akik az elrettentő példák ellenére mégis megpróbálkoznak a bevándorlással.

Kik is azok a bevándorlók?

Az 1989-es Tienanmen téri vérengzést követően Kínában nemcsak a politikai légkör romlott meg vészesen.

Lawrence Eagleburger amerikai külügyminiszter a múlt hét közepén Romániában járt.