A legnyugtalanítóbb a társadalmi tekintélyek leértékelődése: Lech Walesa és Tadeusz Mazowiecki együttesen a szavazatok nem egészen 60 százalékát tudta csak megszerezni. A munkások és a fiatalok körében ez a százalékarány még kisebb volt, az 50 százalékot sem érte el. Ez azt jelenti, hogy a Szolidaritás szembekerült a többséggel. Még rosszabbul fest a helyzet, ha tekintetbe vesszük, hogy az állampolgárok egy csoportja (legalább 30 százaléka) távol maradt az urnáktól. Ijesztő módon csökken az emberek hite abban, hogy van értelme a lemondásnak, és hogy anyagi helyzetük meg fog javulni.

Az egykori Nyugat-Németországban a szavazók többsége a szokásos szövetségi-gyűlési választások hangulatában él. Az ő szemükben Helmuth Kohl és Oskar Lafontaine párviadala zajlik, amelyben a kisebb pártok, így a Genscher külügyminiszter által reprezentált FDP és az egymással súlyos frakcióharcokba bonyolódott zöldek legfeljebb a szekundánsok szerepére tarthatnak igényt. A közvélemény-kutatások egyértelműen a kancellár győzelmét jósolják, hiszen a többség őt tartja az egyesülés atyjának.

Párizs

A múlt szerdán lezárult tanácskozás mégsem keltett akkora érdeklődést, mégsem gerjesztett akkora érzelmi hullámokat, mint aminőket joggal érdemelt volna. Ennek egyik oka, hogy már nem hozott igazán újat. Inkább összefoglalta, keretbe állította a közelmúlt nevezetes eredményeit: a NATO és a Varsói Szerződés fegyverzetcsökkentési megállapodását, a szovjetek kivonulását Közép- és Kelet-Európából, az európai megosztottság és konfrontáció felszámolását, a hidegháború végét.

A helsinki záróokmányt a szovjet vezetőség a Jalta nyomán kialakult európai helyzet diplomáciai elismerésének tekintette. Ezt az értelmezést hallgatólagosan az amerikai külpolitika akkori irányítója, Henry Kissinger is elfogadta. Nem rajtuk múlott, hogy Helsinki ma mást jelent Jurij Orlov és néhány hozzá hasonlóan bátor szovjet ellenzéki megpróbálta komolyan venni a záróokmány inkább dísznek szánt emberi jogi ígéretét. Áldozatvállalásuk (valamennyien éveket töltöttek börtönben, munkatáborban és emigrációban) nyomán az emberi jogokat nem lehetett többé „belügynek” tekinteni.

Bős-ügyben sajnos a bársonyos forradalom nem sok változást hozott – legalábbis szlovák térfélen. Igaz, már működhet a zöldpárt, lehet tüntetni, lehet bírálni a nagyberuházást, csak éppen nem ajánlatos. A szocialista gigantománia piramisának tervezői és beruházói rendkívül biztos pozíciókkal rendelkeznek a legfelsőbb szlovák vezetésben. Törekvéseik előtt álló legkomolyabb akadály jelen pillanatban az a tény, hogy az építkezés a szövetségi szervek hatáskörébe tartozik, és így a szlovák kormány nem rendelkezhet a pénzforrások fölött.

A brit gyáriparosok szövetsége – szemben Thatcherrel – az európai gazdasági és monetáris unióra, végcélként az egyetlen közös európai valutára voksol. A megmaradt miniszterek ugyan egységnyilatkozatokkal igyekeznek kisebbíteni a bajt, de az egyre megosztottabb tory táborban nem mindenki tesz lakatot a szájára. Heseltine egykori hadügyminiszter (ő mellesleg egy korábbi, atlanti kontra európai orientáció vitában kényszerült lemondásra) nyílt levele szerint Thatcher balfogásai a választási győzelemtől üthetik el a torykat.

„Harc” a szigetekért

Moszkva a szigetországnál jobb partnert nem találhat ahhoz, hogy felébressze „Csipkerózsika-álmából” Szibériát, Szahalint és Kamcsatkát. Tokióban nem titkolják: készek az ilyen együttműködésre, de nem tekintik kegynek, hogy a japán beruházókat beengedjék szovjet területekre. Japán elsősorban politikai gesztust vár Moszkvától cserében. Vagyis a Szovjetuniónak vissza kell adnia a Kurili-szigeteket, azt a négy csendes-óceáni szigetet, amelyet a Vörös Hadsereg a II.

Gagaúzia Moldávia déli részén fekszik: valaha Románia legelmaradottabb vidéke volt. A gagaúzok bevándorolt törökök, mára azonban teljesen elvesztették minden török kapcsolatukat és hátterüket. Az általános szétforgácsolódás e vidéken is kemény indulatokat szült. Nemrégiben a gagaúzok is megkezdték küzdelmüket nemzeti függetlenségükért, amelyet azonban leginkább Moldávia függetlenségével szemben határoztak meg. Mi sem mutatja jobban ezt az identitászavart, mint az, hogy a kikiáltott Gagaúz Köztársaságnak orosz az „államnyelve”.

Tiranában imponáló gördülékenységgel zajlott le a balkáni országok külügyminisztereinek második értekezlete. A tömbpolitikát Európának ezen a tájékán is végérvényesen felváltani látszanak a regionális együttműködés különböző formái. A részt vevő országok mindegyike túllépett az egymás közötti kapcsolatokat beárnyékoló ellentéteken, sőt a találkozó idején kipattant nézeteltéréseken.

E-ej ruhnyem, e-ej ruhnyem – „összeomlunk” – dünnyögi két csomaghordásból élő öreg csöves már alig forgó nyelvvel a moszkvai reptéren a „Zúg a Volga…” eddig csak a viccből ismert új keletű változatát. „Diszpécserük” persze sürgősen csendre inti őket, miközben a tudósító számára kiszabja a Seremetyevo és Vnukovo repülőtere közti taxi út tarifáját: 70 rubel, mely márkában, dollárban, cigarettában vagy alkoholban fizetendő…

Kijevben már alkudni sem kell – nincs kivel. Elmúlt éjfél, a reptér környéke kihalt. Stoppolni sem érdemes.