Ma már persze mindenki tudja, hogy ezekből az ígéretekből semmi sem lett, s különösen akkor szembeötlő e pálfordulás, ha a társadalom jelenlegi állapotát döntően és elsődlegesen meghatározó gazdaságról beszélünk. Mi történt tehát – tehetjük fel a kérdést –, mi történt gazdasági szempontból 1990 első felében Romániában? Nos, igen egyszerű a válasz: jelenleg a munkásság legalább 60%-a fizetésének csak felét kapja meg.

A történések a nevezetes, a táncoló bécsi kongresszust juttatják egy ismert német történész eszébe. Michael Stürmer, a Weizsäckerhez, Kohlhoz egyaránt közel álló konzervatív történész azt vallja, hogy a Napóleont legyőző hatalmak kongresszusa olyan békét teremtett 1815-ben – amelyet megingatott ugyan 1848–49, a krími háború, az olasz meg a német egyesülés –, de lényegében kitartott egészen a múlt század végéig. Bécsben – írja a történész – „megteremtették a németek egyensúlyát Európa közepén, és a hatalmak egyensúlyát Európában”.

„A találkozókat folytatni kell, hogy elegendő hőt gerjesszünk a bizalmatlanság vastag jégpáncéljának felolvasztásához” – vélekedett a déli kormányfő, Kang Jung Hun, ám északi partnere – ha nem is jeges, de hűvös – kitérő választ adott: országa a „dzsucse” eszméjétől vezérelve továbbra is a szocialista fejlődés útján halad.

Antonina Zseljazkova, a kiváló turkológus, a bulgáriai Nemzeti Megbékélési Bizottság alapítója a Beszélő 34. számában adott interjút a bulgáriai törökkérdés hátteréről.

Amikor 1968-ban Prágába bevonultak a tankok, lengyelek is akadtak köztük. Most, több mint húsz évvel az események után csak egy tank vonult be a Vencel térre. Most ott áll magában a tér szélén, a gyerekek és a graffity szerelmesei érdeklődésének a középpontjában. Sajátos revans következtében került oda: húsz évvel ezelőtt a lengyel hadsereg nyújtott baráti segítséget a csehszlovák népnek a demokrácia fenyegetésével szemben – ma egy csehszlovák fémhulladékgyűjtő vállalat segítette meg a prágai Lengyel Kulturális Intézetet, melynek nehézségei támadtak a Szolidaritás fennállásának 10.

– Parancsnok úr, az önök fegyveres szervezete kitől akarja Örményországot megvédeni, a Vörös Hadseregtől vagy a környező államoktól?

– Szervezetünk általános védelmet kell biztosítson Örményországnak, bárhonnan jöjjön is a támadás, bárki is veszélyeztesse hazánk függetlenségét. E téren nagy tapasztalatokkal rendelkezünk. A század elején Örményországban úgynevezett fedain, azaz önkéntes fegyveres csapatok működtek, illetve létezett védelmi feladatokra szakosodott fedain mozgalom is.

Ahmed Dogan az idén januárban alakult Szabadság- és Jogi Mozgalom vezetője, filozófus, fél évet töltött börtönben 1989-ben, mert felemelte a szavát a törökök (és egyben a saját) átkeresztelése ellen. A mozgalom meglepően jó eredményeket ért el a választásokon, és ez hatalmas indulatokat váltott ki a bolgár társadalomban. A vita azóta is elsősorban Dogan személye és az etnikai alapon szerveződő párt létjogosultsága körül folyik.

Beszélő: Az önök mozgalmát egyszerűen „törökpártnak” nevezik. Pártként vagy mozgalomként határozzák meg magukat?

A.

Csendes krízis Cseh- és Morvaországban

Augusztus végén néhány dél-morvaországi járás már sztrájkot helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem gyorsul fel a Morvaország tartományi önállósága felé tartó mozgás. Fenyegetésük ismeretében már-már látnokinak tűnnek a július 6-án közzétett cseh kormányprogram célkitűzései: Petr Pithart cseh miniszterelnök ugyanis két hónappal ezelőtt a piacgazdaságra áttérés mellett fontos prioritásnak nevezte a regionális kérdés rendezését.

Elnök Úr, önök egyfajta felfüggesztett „függetlenségi nyilatkozatot” fogadtak el. A litván példa figyelmeztette önöket ezen lépés gazdasági veszélyeire?

Rüütel: Az Észt Köztársaság nem deklarálta az állami függetlenséget. Ezzel egyelőre még várunk. Ami a jogi helyzetet illeti, a szovjet alkotmányt köztársaságunk területén felfüggesztettük – hangsúlyozom, nem likvidáltuk, mint egyes megfogalmazások állítják –, így most Észtország területén az észt alkotmány hatályos, az észt jogszabályok szerint kell eljárni minden ügyben.

A vasfüggöny leomlása óta Közép-Kelet-Európa országai azon tanakodnak, merre vezet a legrövidebb út Nyugat felé. A lengyelek úgy vélik, az lenne a legcélszerűbb, ha a Budapest–Prága–Varsó háromszögön belül együttesen határoznák meg az útirányt, így elkerülhető lenne a hiábavaló vetélkedés.