Skip to main content

Külföld


Csodálatra méltó a békés lengyel átalakulás eddigi menete. Mintája lett a kommunista diktatúrából kilábaló más államoknak is. Az országon belüli változások legjobb receptje ez, s döntően befolyásolta Lengyelország külföldi presztízsét is. De nincsen rózsa tövis nélkül.

A kommunistákat legyőzte a mélyrétegeiben pluralizált, de külsőleg egységes Szolidaritás. Amíg ellensége veszedelmes volt, természetes és szükségszerű volt ez az egység. Az igazi demokrata nem keresi a hatalom monopóliumát. Az igazi demokráciában a szemben álló politikai erők viszonylagos egyensúlyban vannak.



George Ronceát és Victor Ronceát június 15-én hurcolták el a képzőművészeti főiskoláról. George Roncea: „Reggel 6–6.30. Miután végigkergettek a bányászok az egész Intézeten, az utolsó pillanatban sikerült még négy lánnyal együtt elrejtőznünk az egyik rajzteremben, a tervezőállványok mögé. A bányászok ott is ránk találtak. Körülbelül tízen lehettek. Felmásztak az állványokra, és egyenként ráncigáltak elő. Azon nyomban ütlegelni kezdtek, vasdoronggal, bányászszerszámokkal, fejszenyéllel, deszkadarabokkal, fémszálas gumibotokkal.


A (szerb) pletykák szerint az albánok óriási fegyverkészleteket halmoztak fel, és csak a kedvező pillanatra várnak, hogy vérfürdőt rendezzenek. A szerb kisebbség ennek megfelelően szintén fegyvereket halmozott fel, és feszülten vár. Mindkét fél tartózkodik az utcai megmozdulásoktól, az elmúlt héten szervezett napi egyórás sztrájkoktól eltekintve az albánok nem reagálnak a televízió és rádió lefoglalására, a tartományi parlament és a kormány feloszlatására, a szerbiai katonaság és rendőrség kerüli a konfrontációt.


Sokan voltak. Csak találgatni lehet a Moszkva legkülönbözőbb pontjáról zászlók, plakátok és transzparensek tízezrei alatt indulók számát. A szovjet tv ötvenezret mondott, a szervezők négyszázezerről beszéltek. Valószínűleg az utóbbiak jártak közelebb az igazsághoz. Több százezer munkás, értelmiségi, katona; őszülő halántékú; tisztes megjelenésű és Jeanst viselő ifjú tüntetett a „demokratikus Oroszországért”, hangoztatva, hogy elege van az egy-párti vezetésből, a Rizskov-kormányból, a KGB-ből, a szakszervezetekből.


Július 25-én a horvátországi Lika-vidék szerb lakossága Srb faluban kikiáltotta a köztársaság szerb településeinek területi és politikai autonómiáját. Mindez várhatóan tovább növeli a feszültséget nemcsak Horvátországban, de az egész jugoszláv államközösségben is, mivel az új horvát vezetés igen rossz szemmel nézi a mintegy húszszázaléknyi horvátországi (főleg likai és szlavóniai) szerb önállósági próbálkozásait.


Július 18-án érkezett a hír a Kuznyecki-medencéből, hogy a területi párttitkár – két héttel a cenzúrát eltörlő új szovjet sajtótörvény kihirdetése után – betiltotta a kuznyecki független munkásszövetség nagy hatású lapját, a „Nasa gazetá”-t, arra hivatkozva, hogy a lap élesen bírálja az SZKP politikáját, és lejáratja a helyi pártvezetést.


A most záruló XXVIII. kongresszus arra utal, hogy a gorbacsovi politikai fordulat egyik elsőként kikristályosodott eleme, a „glasznoszty” maga is korrekcióra szorul. A nyilvánosság elve eredetileg ugyanis egyszerre szolgált Gorbacsov és elvbarátai kezében taktikai fegyverként és az új kurzus talán legfontosabb legitimációs technikájaként. A „glasznoszty” révén Gorbacsov nemcsak arra volt képes, hogy megszabaduljon ilyen-olyan módon kompromittálódott politikai riválisaitól, de azt is elérte, hogy politikai irányvonalát a párttagság jelentős része számára elfogadhatóvá tegye.


„Kaptam két levelet Csicserintől. Felveti a kérdést, nem lenne-e ésszerű, ha a genovai konferencián tisztességes ellenszolgáltatás fejében (élelmiszersegélyek stb.) beleegyeznénk alkotmányunk egyes részeinek apróbb módosításába, nevezetesen abba, hogy a szovjetekben más pártok is részt vegyenek.

Sándor László helyszíni tudósítása Tiranából


Amikor az árokba fordult az autó, percek alatt vagy ötven ember gyűlt ősze. Többen nekiláttak megszervezni a kiemelést, mások ezalatt azt bizonygatták, milyen szép tőlem, hogy nem ütöttem el a tehenet, amelyik kiugrott elém az útra. Hamar előkerült egy rendőr is, aki a rend kedvéért elém tartott egy alkoholszondát, majd megkérdezte, hogy nem vagyok-e éhes, mindig van a csomagtartójában elemózsia. Az arra vonuló szakasz katona ellátott őszibarackkal, egyikük – egy fogatlan idősebb baka – amikor megtudta, honnan érkeztem, azt mondta „csókolom”.


A kedd esti híradások végre eldöntötték a hetek óta dúló csatát: Gorbacsovot újból megválasztották az SZKP főtitkárának. A jelek szerint tehát Gorbacsovnak talán sikerül felszínen maradni a nagy erővel előretörő konzervatív hullámmal szemben, ügyes ügyrendi manővereivel sikerült a saját szándékai szerint megoldania bizonyos kulcskérdéseket, különösen ami a pártvezetés és a Központi Bizottság személyi összetételét illeti.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon