Milyenek a kopaszok? Mit akarnak a zsidók? Hogyan gondolkodnak a nők? Ostoba kérdések. Hiszen mindenki tudja, hogy különböző kopaszok, zsidók és nők vannak. Az utóbbi időben a lengyelek azt kérdezik: mit akar Walesa? A Szolidaritás főnökének nyilatkozatai és tettei alapján ítélve arra a következtetésre juthatna az ember, hogy ez is ostoba kérdés, mert különböző Walesák vannak. Sokszínű, pluralista, több rétegű társadalmi csoportot alkotnak a lengyel népen belül. Különböző pártokhoz tartoznak.

Egyszemélyes többpártrendszer

Az első párt a monarchista.

Prágában és Pozsonyban hatalmas arányú választási győzelmet aratott a Honpolgári Fórum (ez a helyes fordítás!) szlovák és magyar szövetségeseivel (Közvélemény az Erőszak Ellen, Független Magyar Kezdeményezés). Először lesznek egy volt kommunista állam vezetői a letűnt rendszer régi, következetes ellenfelei – legalább részben. A többi kelet-európai választás nyertesei között alig van aktív régi ellenzéki. (Lengyelország persze külön eset. Jaruzelski, Siwicki és Kiszcsak rövidesen eltűnik majd a süllyesztőben.

Az elmúlt héten egyre-másra érkeztek az optimistábbnál optimistább tudósítások, melyekből arról értesülhettünk, hogy a litván kérdés rendezése kimozdult a holtpontról. A megállapodásokból már-már arra lehetett következtetni: Moszkva megadta magát, hajlandó feloldani a Litvánia elleni gazdasági blokádot, ha – s ez az a feltétel, amely némi óvatosságra int – Litvánia is megadja magát, azaz, legalább a tárgyalások idejére felfüggeszti függetlenségét.

Beszámolómat – kis túlzással – úgy is kezdhetném, hogy a szlovákiai választások igazi hőse a választópolgár volt, nyertese pedig a demokrácia. A pártok választási kampánya itt is nélkülözte olykor a politikai kultúrát, ám éppen a leghangosabban és legagresszívabban agitáló pártok döbbentették rá a demokrácia híveit, hogy a totalitarizmus veszélye egyáltalán nem szűnt még meg Szlovákiában.

Éppen egy hónap telt el azóta, hogy Románia magyarországi nagykövete barátságosan rámosolygott a követség kapujából a Marosvásárhelyen letartóztatott cigányok szabadon bocsátásáért tüntető tömegre. A nagykövet úr a győzelem jelét integette felénk, amikor kikísérte a petíciót átnyújtó országgyűlési képviselőket a nagykövetség épületéből.

Beszélő
: Önöknek nem kevés keserű tapasztalatot tartogattak az elmúlt hónapok. Rendre bebizonyosodott, hogy kevesen állnak Litvánia mellé. Hogyan ítélik meg mindennek tudatában esélyeiket arra, hogy hazájukat megszabadítsák a bolsevizmustól?

Voka: Nos, azt hiszem, azoknak a kelet-európai országoknak, amelyeket a sors az utóbbi jó néhány évben összekötött, segíteniük kell egymást, minthogy – morális tekintetben legalábbis – a későbbiekben is egymásra leszünk utalva.

Ebben az évben május 31-e és június 3-a között Moszkvában tartotta meg rendes évi közgyűlését a Nemzetközi Helsinki Emberjogi Szövetség. Erre – bár hosszabb huzakodás után – a szovjet hatóságok először adtak lehetőséget. Pedig a Szövetség létrehozói oroszok voltak: ők ismerték fel, hogy az 1975-ben elfogadott Helsinki Záróokmány, amelyet a szovjet vezetés a jaltai helyzet szerződéses szentesítésének tekintett, másra is felhasználható.

Véletlenül Budapesten ért utol a hír a bukaresti irtózatos eseményekről. Bár semmi illúzióm nem volt a Front szándékai felől, e hír mégis túltett legpesszimistább prognózisaimon.

Hat héten át naponta részt vettem az Egyetem téri „golán”-tüntetésen (golán= csőcselék, tróger). Kellemetlenül érintett, hogy magyarországi újságírók nem fáradtak el ide, illetve ritkán, s akkor is csupán néhány percre.

Hogy milyen mértékben játszott szerepet az elmúlt hét bukaresti eseményeiben a Dimbovita partján a Ceausescu bukásával kibontakozott kíméletlen belső hatalmi harc, és milyen mértékben Iliescu rossz helyzetfelmérése, amikor június 13-án hajnalban utasítására a karhatalom felszámolta az Egyetem téren éhségsztrájkolók sátortáborát – a jövő történészei döntik majd el.

Félő azonban, hogy a 90-es év Kelet-Közép-Európájának nagy vesztese a román értelmiség lesz: politikai és erkölcsi értelemben egyaránt.

Akik figyelemmel kísérték a szovjetunióbeli eseményeket, és érdeklődésükből valami jutott Közép-Ázsiának is, nem lepődhettek meg a kirgíziai események fordulatán.