Tértivevényes ajánlott leveleim eltűnése miatti beadványaimra éveken át valótlan állításokkal válaszolt a posta. Derzsi András Miniszter Úrhoz küldött panaszomra, 1989 szeptemberében Doros Béla Miniszterhelyettes Úrtól ügyemet véglegesen lezáró, emberséges választ kaptam. Örültem. De nem sokáig. 1989. november 3-án tértivevényes ajánlott levelet küldtem egy országgyűlési képviselőnek. A vevényt a mai napig nem küldte vissza a posta. Tehát ez a levél is elveszett. Beadvánnyal fordultam Pozsgay Imre Államminiszter Úrhoz. Ő a panaszom kivizsgálására a Posta vezérigazgatóját kérte fel. 1990.

1981. március 26-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztály útlevél alosztálya Bürös Lászlóné rendőr ezredes aláírásával az 53/1978. (XI. 10.) MT rendelet 6. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozva, azzal az indokolással, hogy „külföldi utazása jelentős közérdeket sért” elutasította útlevélkérésemet. Az elutasítás ellen a következő levéllel fellebbeztem, és a levélről másolatot küldtem a belügyminiszternek és a művelődési miniszternek.

„Útlevélkérésemet elutasító r. 1112. sz.

Január 1-jén a Panorámában hallgatva a maga felszólalását, életemben először szégyelltem, hogy magyar vagyok. Hogy merészelt? kinek a nevében? olyan kijelentést tenni anélkül, hogy a téma felmerült volna, „hogy nem kérjük vissza a régi határokat”. Vegye tudomásul, hogy igenis követeljük, akarjuk vissza az elrabolt határokat. Tanulja meg Trianont, velünk olyan borzalmas igazságtalanság történt, amit előbb-utóbb jóvá kell tenni.

Jószívvel és majdnem jókedvvel olvastam „Csacsi öreg belügyünk” c. írásodat a Beszélő első számában. Jókedvemet az gátolta, hogy a közelmúltban magam is meglepő dolgokat tapasztaltam leginkább a katolikus egyház berkeiben, ahová tartozónak vallom magam.

Az ország a kádárista hatalomtól nemcsak a kifizetendő” adóssághegyeket örökölte, hanem a gazdasági csőd fenyegető rémét is. Rengeteg a kijavítandó baj és hiba. Ezek egyik legnehezebben megoldható gondja az agrártermelés reformjával kapcsolatos. Azért oly bonyolult ez a kérdés, mert elválaszthatatlan a sorvasztásra ítélt falvak életkörülményeinek jobbá tevésétől, a falvak újjáélesztésétől.

A két kérdés nem választható szét, mégis tanúi vagyunk az ilyen kísérleteknek.

Fityiszt mutatna a Szent Jobb, de nem tud. Megteszem helyette én. Azt írja ugyanis Kovár Gyula a Történelmi Pártok Szövetségének megalakulásáról a Magyar Vasárnap karácsonyi számában, hogy „államalapító István királyunk óta a Kárpát-medencében még egyetlen alkalommal sem született ehhez hasonló szövetség.

Valósznűtlen, sőt valóságfeletti jelenség. Eleddig vagy tv nem volt, vagy forradalom. A két dolog valahogy összeférhetetlennek tetszett. Az elektronika és tömegközlés vívmánya olyan modern dolog ; a forradalom: történelem. Forradalmat ugyan egyikünk-másikunk megélt már, ám az eltelt idő, meg az emlékek hosszas vegetálása a feledés peremvidékén ugyancsak a szürreáliák birodalmába száműzte élményeinket. Talán éppen innen is a hátborzongató érzés: az elhomályosult részletek most a televízió képernyőjén tisztulnak ki ismét. Déjá vu. A forradalom a jelenbe helyeződik.

A Beszélő 2. próbasztámában „Kis októberi megemlékezés” című cikkhez szeretnék hozzászólni, mint az események egyik szervezője és résztvevője. Mózes Lajos cikkéhez tőlem is kapott néhány információt, és arról is tájékoztattam, amiről a cikkben nem írt, és ezért cikke egy kicsit bántóvá sikeredett. Bántóvá, ugyanis nagyon Budapest-centrikusan láttatja a várost. Rövid előzmény. 1989. június 8-án Mosonmagyaróvárott az MDF szervezésében nagy fórum volt 1956. október 26-ról.

„Mivel az illetékes belügyminiszter-helyettes én vagyok, közlöm, hogy a cikkben közölt információ téves és alaptalan.

A Gyöngyöshalász Faluközösségi Egyesület, a helyi HNF, az MDF és az Egyházközösség képviselői közérdekű bejelentése 1989. szeptember 19-én érkezett hozzám. A gyöngyöshalászi bejelentés előzményeinek megismerése után a megyei tanács gyöngyöshalászi területi referensének segítségével 1989. október 13-ára megbeszélést hívtam össze Gyöngyöshalászra. A megbeszélés előkészítéseként a vitatott témákban a megyei tanács vb.

A tavalyi esztendő egyik nyári napján szokatlan, nem mindennapos események szakították meg a komáromi cigánytelep nyugalmát. A furcsa látogatók orvosok voltak, pontosabban kutatóorvosok, akik az Országos Közegészségügyi Intézettől érkeztek. Az említett kiszállás előtt Tatabányán találtak összekötő kapocsra, egy fiatalember személyében, aki cigány lévén ismerte a komáromi telep lakóit, és a vendégeket hajlandó is volt oda elkalauzolni.