Skip to main content

Külföld

Barna Imre: Bíró Zoltán óvatosságra int


A la Repubblica című olasz napilap 1990. március 22-i és 23-i száma kétrészes helyszíni tudósítást közöl a választásra készülő Magyarországról. A 23-i szám a kelet-európai nacionalizmusok kérdését feszegeti, és többek között egy Bíró Zoltánnal folytatott beszélgetésből is idéz.

Az MDF-et érő antiszemitizmus-vádat Bíró Zoltán határozottan visszautasítja, és a „vetélytárs”, vagyis a szabad demokraták kitalációjának minősíti, mondván, hogy az SZDSZ csupán a Fórum lejáratására törekszik vele, „főleg az Egyesült Államokban”.


Kiss Ilona: Összeláncolva…


„Nem kell ide semmiféle álláspont: litván törvények nem léteznek és punktum” – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a szovjet főügyészhelyettes a szovjet televíziónak adott vasárnapi interjújában, miután kifejtette, hogy az önkényesen hozott több mint ötven új litván törvény szöges ellentétben áll a Szovjetunió alkotmányával, s ilyen esetekben „természetesen” a központi alkotmány a magasabb szintű és az irányadó.

Szilágyi Imre: Szlovénia választások előtt


Az 1990. április 8-án tartandó szlovéniai választások a lakosságot négy nagy csoportra osztották. A közvélemény-kutatások szerint, bár február óta folyamatosan csökken, még mindig 20-25% körül van azok száma, akik még egyik párt mellett sem döntöttek. Magyar szemmel nézve feltűnően magas, 15-20% körüli a megújult Szlovén Kommunista Szövetségre szavazók aránya.

Szilágyi Imre: Választási részeredmények Szlovéniában


Milyen részeredményeket tudnak már?

Szlovéniában az április 8-i választásokon a köztársasági elnökre, a köztársaság elnökségére és a parlament összetételére szavazott a lakosság. Hangsúlyozva, hogy a részeredmények nem feltétlenül azonosak a végleges számokkal, a következőket mondhatom: a köztársasági elnök személyére leadott szavazatok alapján az első helyen Milan Kucan, a Szlovén Kommunista Szövetség elnöke áll, míg Joze Pucnik, az Egyesült Ellenzék (DEMOS) a második helyet foglalja el.


Kiss Ilona: Óvakodj a törpétől


Az elmúlt napokban újabb üzenetváltásra került sor Gorbacsov és a litván vezetők között, de a köztársaság önállóságának ügye még mindig nem mozdult el a holtpontról: az elnök továbbra is a jogellenes függetlenségi nyilatkozat visszavonását követeli, a litván parlament viszont továbbra is ragaszkodik elhatározásához, bár látnak lehetőséget a tárgyalások elindítására is.

Nehéz megmondani, milyen szándékok húzódnak a mostani ultimátum mögött, s az azt megelőző akciók (a katonai jelenléttel kapcsolatos hírzárlat és dezinformáció) hátterében.


Vajna János: Az első és utolsó szabad választás

Keletnémet gyorsmérleg


Nyerő ígéretek


„A kampány felforrósodott” – írta a választás előtti hét küszöbén az International Herald Tribune. Kohl és más bonni vezetők helikopteren száguldják be az országot, naponta négy-öt beszédet is tartanak. És egyre ugyanazt mondják: „Csak a nyugatnémet kormányhoz kötődő pártokra adott szavazat adja meg a választóknak azt a két dolgot, amire a legjobban áhítoznak: a közeli egyesülést és a jó nyugati termékekben való dúskálást.” És nem kell félni, az áttérést a piacgazdaságra „szociális közösség” fogja kiegészíteni.

Varga György: Hétköznapok előtt

Csehszlovákia


Ami 1989. november 17. után elsősorban Prága utcáin, de általában Csehország- és Szlovákia-szerte is történt, politikailag alapjában változást jelent: kártyavárszerűen összeomlott a bolsevik diktatúra (amelyet Csehszlovákiában az ostoba jelzővel illethetünk), és történelmi szempontból egyedülálló folyamat indult el. Mindenki érezte: a rendszer összeomlása oly gyors, hogy illene a drámai jelzőt adni neki.

Krasztev Péter: Az észtországi változásokra


A baltikumi népek valóban a vérmérsékletüknek leginkább megfelelő úton indultak a függetlenség felé. A litvánok a csehekhez és a lengyelekhez hasonlóan látványos gyűléseken, hatásos retorikával ingatták meg a hatalmi építményt, majd a választásokon elsöprő győzelmet arató Sajudis leváltotta az addigi uralkodó elitet, és késedelem nélkül kikiáltotta az ország függetlenségét. A kevésbé szerencsés lettek, a megszállók hatásos ki- és betelepítési politikájának hála, „lett vérről” csak elvétve beszélhetnek, pedig a legutóbbi tüntetések tapasztalata alapján mérsékletről már szó sincs.

Fejtő Ferenc: „A Szovjetunióban megkezdődött a polgárháború”

Beszélgetés Andrej Szinyavszkijjal


Fejtő Ferenc: Kedves Andrej Szinyavszkij, első találkozásunk óta – ennek már majdnem 15 éve – sok minden történt. Manapság meg különösen sok minden változik Oroszországban.

Andrej Szinyavszkij: Bizony, nap mint nap.

F. F.: Gondolta volna régebben, hogy ez megtörténhet?

A. Sz.: Nem, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer létezni fog a glasznoszty. Ezt senki se láthatta előre. Én azt hittem, hogy majd folytatódik Brezsnyev és utódainak politikája.






Kiss Ilona: Intervencióból integráció?


„Megéri-e a Szovjetunió 1984-et?” – kérdezi Andrej Amalrik, az 1980-ban emigrációban elhunyt szovjet történész nagy vihart kavaró tanulmányában, melyet most, húsz évvel az első, amszterdami megjelenés után tett közzé a Szovjetunióban is az Ogonyok című népszerű moszkvai közéleti hetilap.* A birodalom jövőjét elemző írás kommentátora a szerző próféciáinak beteljesülését látja abban, hogy „az 1984-es év valóban egy hajdani birodalom utolsó éve lett”, hiszen 1985-tel, a glásznoszty és a peresztrojka meghirdetésével, a Szovjetunióban „új időszámítás kezdődöt

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon