Skip to main content

Külföld

Szilágyi Imre: A nagyszerb nacionalizmus prófétája


A legutóbbi évben a szerb közvélemény már nemcsak a Milosevics nevével fémjelzett kommunista nacionalizmust és a Dobrica Cosic szerb író által kifejtett, önkritikus, de még mindig kommunista elvek alapján álló, önálló Szerbia elképzelését ismerhette meg. Ismertté váltak Vojislav Seselj és harcostársa, Draskovics nézetei is. Seselj elképzeléseit könnyű megérteni: az 1941 után Koszovóba betelepült albánokat Nyugat-Európába szándékozik küldeni, hogy annak lakói a polgári humanizmust ott helyben gyakorolhassák.

Vajna János: Mandela és Samir

Egy visszatérés és egy távozás


„Tulajdonképpen mi jogosítja fel lapjuk vezetőit arra a föltevésre, hogy ezentúl összes olvasóik csak a német–német és a kelet-európai témákról óhajtanak informálódni, hogy a tájékoztatást a világ egyéb eseményeiről marginális szintre szállíthatják le?” – kérdi a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik olvasója. A kérdés jogos. Mi több: ezt az inget a térség többi újságcsinálója is magára vehetné. Számos kép jelent meg például Mandela kiszabadulásáról, sok hír közölte ugyan, hogy a harcias Saron kivált az izraeli kormányból.

Václav Havel: Václav Havel beszéde az amerikai kongresszus előtt


Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Szenátor Urak, tisztelt Küldöttek, Hölgyeim és Uraim! Tanácsadóim azt tanácsolták, hogy csehül szólaljak fel. Nem tudom, miért. Talán szeretnék, hogy önök hallhassák anyanyelvem édes szavait. (…)

Amikor október 27-én bebörtönöztek, olyan országban éltem, amelyben Európa legkonzervatívabb kommunista kormánya uralkodott, s az egész társadalom a totalitárius rendszer takarója alatt aludta álmát.


Wojciech Maziarski: Love story


Negyven évig élt a LEMP. Boldogtalan párt volt: viszonzás nélkül szerette népét, amely következetesen elutasította udvarlását. 1956-ban már úgy látszott, hogy közel van a házasságkötés pillanata. De akkor sem sikerült. Pedig hol kolbásszal, hol nacionalizmussal csábított. Hol türelemmel, hol bottal. Próbálkozott antiszemitizmussal, színes tévével, nyugati utazásokkal, színlelt vallásossággal. Keletre, Moszkva felé mutatva kacsintott vágyainak tárgyára, hogy tudod ugye, cicám, miről van szó…

Minden hiába, a nép hideg maradt és közömbös.


Veres Péter László: Még Spanyolországban is?

Kormánypárt és hírközlés


Az 1989. október 29-i spanyol választások előtt egy hónappal négy ellenzéki párt sajtókonferencián hívta fel a közvélemény figyelmét arra, hogy a szocialista irányítású spanyol televízió a választási előkampány során manipulálja a közvéleményt. A konzervatív Néppárt ellenőrző bizottság felállítását is javasolta. A délutáni híradó indirekt formában közölte a hírt, lényeges információkat elhallgattak. Például azt, hogy a pártok nem a szakembereket, hanem a főigazgatóságot bírálták.

Fényi Tibor: A maximumot kell kérni

Király Károly a romániai helyzetről


„Romániában az élet kezd visszatérni a maga medrébe, de senki sem mondhatja, hogy ez már az új meder lenne” – kezdte a beszélgetést Király Károly, amikor az egyre jobban éleződő feszültségekről kérdeztem. „Az újra előkerülő gondok láttán nem szabad pánikba esni, vagy elveszíteni a hitet, a reményt. Túlzott naivitás lenne azt gondolni, hogy a Ceausescu szította gyűlölködés és előítéletek néhány nap alatt el fognak tűnni. Nemhogy baj, hanem kifejezetten hasznos, hogy az ellentétek nyíltan a felszínre kerülnek. Baj akkor lenne, ha semmi reményt nem látnánk a megoldásukra.

Hamberger Judit: Família, kíséret, udvar

Politikai erővonalak Lengyelországban


Akik a „mindenben teljesen egységes Szolidaritás” ábrándképét kergették, azoknak számára sokkoló lehetett az a felismerés, hogy a Szolidaritás vezetőségében már korán kialakult három politikai központ. Az első ilyen központ a Parlamenti Polgári Klub Elnöksége (lengyel rövidítése: OKP); a második Tadeusz Mazowiecki és kormánya; a harmadik pedig Lech Walesa és a Szolidaritás szakszervezet Országos Végrehajtó Bizottsága Gdanskban.

Szilágyi Imre: Szlovén rebellió

Beszélgetés Katja Boh ellenzéki politikussal


– Meglepetésként érte-e Önöket, hogy a szlovén pártküldöttség kivonult az ülésről?

Katja Boh: Úgy gondolom, Szlovéniában senki sem lepődött meg. A szlovén kommunisták ugyanis már a tavaly év végén tartott XI. kongresszusukon bejelentették elképzeléseiket, s közölték, hogy mindent megtesznek azért, hogy ezeknek a JKSZ kongresszusán érvényt szerezzenek, s azt is, hogy ha követeléseiket nem fogadják el, akkor kivonulnak.

– Hogyan tájékoztatták az eseményről a lakosságot az újságok, és hogyan látja az ügyet a szlovén ellenzék?

K.






– szeg– [Kőszeg Ferenc]: Ki füllent?


A Vasárnapi Hírek január 21-i számában azt írta, hogy számos nyugati ország diplomatái aggodalmukat és csalódásukat fejezték ki az MDF tisztségviselői előtt bizonyos „félreérthető hangulatkeltések” miatt.

Adam Michnik: Hangok Magyarországról


E hangok arra szólítanak fel minket, hogy gondolkodjunk el Közép- és Kelet-Európa konfliktusokkal leginkább terhelt problémájáról. Oroszországban, a szovjet köztársaságokban, Romániában és Jugoszláviában, legutóbb pedig szokatlan erővel Bulgáriában kiújultak a nemzetiségi ellentétek, amelyekről kétféle gondolkodás tapasztalható országainkban.

E konfliktusok az elnemzetlenítés politikáját folytató, s a nemzeti azonosságtudatot támadó totalitárius diktatúrák örökségei. A kommunizmus nemcsak a nemzeti kisebbségeket, hanem az úgynevezett uralkodó nemzeteket is támadta.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon