Skip to main content

Zolnay János

Zolnay János: Leállósáv

A Városliget és az autópálya


A zöld csoportoknak a jelek szerint nincs türelmük kivárni, amíg a Fővárosi Önkormányzat beváltja a budapesti úthálózat „gyűrűs elemeinek pótlására” tett ígéretét. Szeretnék elérni, hogy lezárják a Városligetnek rohanó M3-as autópályát a Belvárossal összekötő Koós Károly sétányt – még azelőtt, hogy a megépülő Lágymányosi híd ténylegesen lehetővé tenné – a Belváros elkerülését. Tavaly áprilisban a Budapesti Rendőr-főkapitányság még a sétány egyórás időtartamú, demonstratív lezárásához sem járult hozzá, idén azonban a környezetvédők fellépését váratlan siker koronázta.

Zolnay János: Volt egyszer egy Martin Luther King Egyesület

Beszélgetés Ill Márton kizárt elnökkel


A Martin Luther King Egyesület talán az egyetlen hatékonyan működő kisebbségjogi civil szervezet volt az elmúlt három évben.

A Martin Luther King Egyesület alapítója vagyok, és az egyesület, illetve az általa megfogalmazott célok számomra ma sem közömbösek.

Hogyan kezdtetek dolgozni?

Egy mali fiú lakásán az állatorvosi kollégiuma mellett összeültünk afrikai és ázsiai haverokkal. Ott határoztuk el, hogy szervezetten kell fellépni az idegengyűlölet ellen. Mindenekelőtt egyéni jogsérelmekre kívántunk reagálni.






Zolnay János: Lakótelep az erdőben

Revitalizáció a Ferencvárosban


1991 után a fővárosi önkormányzatok egyként meg voltak győződve arról, hogy a város felújítása csak vállalkozói alapon folytatható, tehát csak úgy, ha a telkek, illetve az ingatlanvagyon részleges értékesítéséből származó hasznot sikerül valamilyen konstrukció keretében a megmaradó épületek felújítására fordítani. Az önkormányzatok fejlesztési koncepciói erős tussal „rajzolták ki” a korábban csak adminisztratív jelentőségű kerülethatárokat.

Zolnay János: Az utolsó csepp

Vita a szigetközi vízpótlásról


A rendszerváltozás éveiben a vízlépcső volt a trójai faló, amelynek segítségével be lehetett venni a szocializmus bástyáit – foglalta össze mondandójának lényegét Keresztes K. Sándor a hosszúra nyúlt parlamenti vitában. A volt miniszter, aki távozását posztjáról éppen különvéleményével indokolta, következetes maradt korábbi álláspontjához. Megfogalmazhatta azt, amit kollégái mindenáron cáfolni igyekeztek: a tulajdonképpeni stratégiai cél a dunakiliti „műtárgy” üzembe helyezése, mégpedig nem csupán ideiglenesen, a hágai döntésig, hanem véglegesen.

Zolnay János: Földindulás

Váchartyáni kárpótlások


Régi-új földbirtokosok

Benkó Alfréd zuglói lakos, váchartyáni kárpótolt 1985-ben vonult nyugdíjba, harmincöt év ablakpucolás után, amiért is – a felesége járandóságával együtt – havi 20 ezer Ft nyugdíjban részesül. Hartyánt 1950-ben kellett elhagynia: édesapját, aki a régi időkben a falu notabilitásai közé tartozott, bebörtönözték, őt magát, feleségét és a két kisgyereket kitelepítették. Így ért véget a jogászi pálya, amelyre készült; holott – emlékezik – „már csak annyi hiányzott, hogy kezet fogjak a rektorral”.


Zolnay János: Díj-talány

Közművállalatok kintlevőségei


A szerződéstervezetet rögzítő határozati javaslat február 10-én másodízben került a Fővárosi Közgyűlés napirendjére, és másodízben döntöttek úgy a képviselők, hogy nem tárgyalják az előterjesztést. Az óvatosság túlzottnak tűnik, hiszen a döntés politikai kockázatát csökkenti az a tény, hogy a gazdasági társasággá alakult három vállalat esetében a közgyűlés legfeljebb csak ajánlást tehet.

Zolnay János: „Teljes kártalanítás”

A módosított lakástörvény


Az Alkotmánybíróság a lakás- és helyiségbérlők vételi jogát rögzítő jogszabályhelyet minősítette alkotmányellenesnek, a lakások esetében azonban nyitva hagyta a korrekció lehetőségét. (Beszélő, 1994.

(Kozsa Pál), Zolnay János: [Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]

Zolnay János: Díj-talány (Beszélő, 1994. február 24.)


Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A Beszélő 1994. február 24-i számában megjelent cikk több oldalról objektívan elemzi a Díjbeszedő Részvénytársaság hátralékok megvásárlására tett ajánlatát.


Zolnay János: Örökbeadás-konszolidáció

A családjogi törvény módosítása


Magyarországon mintegy 25 ezer gyermek él állami gondozásban – megközelítően annyi, mint az Egyesült Királyságban. A gyermekvédelem felett szinte nyomtalanul múltak el az évek. Még ma sem bíróság, hanem a területileg illetékes gyámhatóság dönthet államigazgatási eljárás keretén belül a kiskorú családjából történő kiemeléséről, az állami gondozott gyerekek többsége ma is nevelőotthonokban él. A nevelőszülői hálózat kiépülését akadályozza, hogy a nevelőszülő családok 5-10 gyermek befogadására kötelezhetőek, munkájukat sem tanácsadó, sem szupervíziós szolgálat nem segíti.

Zolnay János: Kártyavár

Az Ó utcai házkatasztrófa


Az Ó utca 24. épületének privatizációja 1991-ben kezdődött, a ház 1992 novemberében vált többségi magántulajdonú társasházzá. Ekkor tartotta első ülését a társasház közgyűlése, ekkor adta át az IKV a ház kezelői jogát, és ekkor bízták meg a Minoritás Bt.-t ugyanezzel. Mára a 29 lakásból 22 lakást vettek meg a lakók, az önkormányzat azonban nemcsak a maradék 7 lakást tartotta meg, hanem az általános terézvárosi privatizációs gyakorlathoz híven egy önálló albetétként felvett pincehelyiséget is.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon